Magyar részvétel a Berlinalén Magyar részvétel a Berlinalén

Magyar részvétel a Berlinalén

Február 5–15. között szervezik meg 59. alkalommal a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált.

Vasárnap Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy a hivatalos versenyprogramban a rendezők által román–brit–magyar koprodukciós filmként feltüntetett Varga Katalin című film nem számít magyar koprodukciónak tulajdonképpen, mert nincs benne magyar finanszírozás vagy produceri munka, a rendező, Peter Strickland pedig angol. Azonban a film Erdélyben forgott, az operatőr Győri Márk, és a szereplők többsége az erdélyi magyar színházak művészei közül került ki és a film laborálása is Magyarországon történt. Emiatt büszkék, hogy versenyprogramba válogatták a filmet.

A Talent Campusnak idén öt magyar részvevője lesz. A Mamma Moo and Crow című egészestés animációs film, amely magyar-svéd koprodukcióban készült, a Generation programban szerepel. A fesztivál keretében, a hírhedt berlini fal leomlásának 20. évfordulója kapcsán zajlik egy retrospektív vetítéssorozat, amelyen régi filmjeink közül két jelentős magyar film is szerepel: Jeles András Kis Valentino és Bódy Gábor A kutya éji dala című filmje, továbbá egy rövidfilm, a Trabantománia, amelyet Vetős János készített.

A szakmai programok közül fontos a forgatókönyvírói workshop, ahol tavaly Fliegauf Benedek nyerte el a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. A mostani alkalom résztvevői között van Elek Judit és Bergel László, továbbá Erdélyi Dániel is egy-egy filmtervvel. A workshop folytatására Cannes-ban kerül sor, s ott adják át a díjat a legjobb forgatókönyvnek is.

A berlini magyar kulturális intézet, a Collegium Hungaricum által szervezett programsorozat, a Cinema Total, párhuzamosan zajlik a szemlével. Február 6-án, 23 órakor, a berlini Collegium Hungaricum előtt az angol Peter Greeneway rendező és Yonderboi 100 év magyar filmjeiből összeállított prezentációjával veszi kezdetét a rendezvénysorozat, amit egy héten keresztül, a magyar filmművészet, illetve a filmipar bemutatkozása követ, producerek, rendezők, különböző magyar stúdiók részvételével.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers