Egy álcsaládról szóló thriller, személyes archívumokra épülő dokumentumfilmek, valamint az anyaságról, identitásról és a túl korán jött sikerről szóló történetek is szerepelnek a 25. alkalommal megrendezett Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (2026. június 12–21.) Magyar Napjának programjában. Az idei válogatásban olyan elismert rendezők munkái találkoznak, mint Nemes (Jeles) László, Pálfi György és Enyedi Ildikó alkotásai, valamint a független magyar film legújabb generációjának képviselői, akik folyamatosan kísérleteznek filmes műfajokkal és formákkal.
A cannes-i nagydíjjal, Golden Globe-bbal és Oscar-díjjal elismert Saul fia révén Nemes László az elmúlt évek egyik legmegbecsültebb európai rendezője. A 25. TIFF közönsége országos premierként láthatja Árva (Orphan, 2025) című legújabb filmjét, amely az 1956-os forradalom utáni Magyarországon játszódik. A történet középpontjában egy fiú áll, akit az édesanyja nevel egyedül, míg meg nem jelenik egy férfi, aki azt állítja, ő a valódi apja.
Nemzetmagány – Nemes László: Árva
Nemes László harmadik nagyjátékfilmjével szintén a kollektív nemzeti traumák kérdéseit vizsgálja egy bensőséges családtörténeten keresztül, a rendező visszatérő témájához ugyanakkor az Árva esetében a korábbiaktól eltérő, hagyományosabb formanyelv társul.
A TIFF visszatérő vendége, Pálfi György lobbanékony és nonkonformista stílusáról ismert, és ez alól legújabb filmje sem kivétel. Ahogy azt a cím is sugallja, a Tyúk (Hen, 2025) története szinte teljes egészében egy tyúk szemszögéből bontakozik ki. A tyúk megszökik egy ipari farmról, és egy görög tengerparti faluba kerül, ahol erőszak, visszaélések és abszurd hatalmi viszonyok uralta világgal találkozik.
Tyúkszemem fénye – Pálfi György: Tyúk
A Tyúkkal Pálfi György elkészítette legkönnyebben emészthető és dekódolható filmjét, ami utóbbi néhány munkájával összevetve egy átgondolt, magabiztos előrelépés. Ugyanakkor az eklektikus életmű egészének provokatív formalizmusát tekintve az itt prezentált vékonyka szubtextus és a csupán kísérletinek tűnő, de valójában családbarát filmnyelvi játék összességében nem több, mint egy szellemes, de fáradt önismétlés.
Az Itt érzem magam otthon (Feels Like Home, r. Holtai Gábor, 2025) című filmben egy nőt elrabolnak, majd egy házba visznek, ahol egy férfi több magányos és kiszolgáltatott embert kényszerít arra, hogy egy család szereplőit játsszák el. Mindegyikük új nevet kap és szigorú szabályokat kell követniük. Miközben a főhős menekülési lehetőséget keres, fokozatosan rájön, hogy a félelem, a függőség és a szeretet iránti vágy tartja fogva a többieket — még akkor is, amikor az ajtó nincs bezárva.
Szép ház, jó környék – Holtai Gábor: Itt érzem magam otthon
Holtai Gábor független gyártásban készült mozija a magyar filmkultúra ritkán látogatott területeire téved: a debütáló rendező olyan thrillert készített, amely kortárs valóságunkra reflektál. Az Itt érzem magam otthon vállalásai feltétlenül szimpatikusak, filmként azonban vannak problémás elemei.
A Szia Sári! (Don’t Worry Sári!, 2025) című dokumentumfilmben Haragonics Sára több mint harminc év családtörténetét rekonstruálja archív felvételek, hangüzenetek, és saját terápiás üléseinek részletei segítségével. A film közvetlenül beszél mentális egészségről, generációk közötti kapcsolatokról, veszteségről és arról, hogyan öröklődnek tovább a személyes traumák a családokon belül, a kelet-európai társadalmi változások előterében.
A tavalyi TIFF-en életműdíjjal ünnepelt Tarr Béla executive produceri közreműködésével készült Minden csillag (Stars of Little Importance, r. Olasz Renátó, 2025) debütfilm; két testvérről szól, akik karácsonykor visszatérnek a szülővárosukba. A helyszínen mintha megállt volna az idő. A film mesél kudarcokról, megromlott barátságokról és arról az érzésről, hogy a múlt néha pontosan ott vár ránk, ahol hátrahagytuk.
Hátrahagyottak – Olasz Renátó: Minden csillag
Olasz Renátó filmje a következő „low-budget”, „fizetetlen munkából létrejött” független film a 2020-as évekből, de a Minden csillag nem egy újabb „fontos film” arról, hogy milyen állapotban van a magyar társadalom. Sokkal inkább egy kissé émelygős este a felnőttkor és a gyereklét küszöbén.
Nagy Borbála első nagyjátékfilmje, a Mambo Maternica (2025) három magyar nőt követ. Berlinben, Párizsban és Budapesten élnek, és életük meghatározó döntései előtt állnak: abortusz, mesterséges megtermékenyítés és örökbefogadás. A film párhuzamosan építi fel a három történetet, bemutatva, hogyan fonódik össze az anyaság, a párkapcsolatok és a társadalmi nyomás a szereplők életében.
Ami az enyém, nem az övé – Nagy Borbála: Mambo Maternica
Több olyan jelenet is van a Mambo Maternicában, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy egy kiemelkedően tehetséges rendező első nagyjátékfilmjét nézzük. Ami viszont valamiért mégsem válik katartikussá.
Az Enyedi Ildikó, a Testről és lélekről Arany Medve-díjas rendezője által készített, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában bemutatott Csendes barát (Silent Friend, 2025) főszerepeiben Léa Seydoux és Tony Leung Chiu-wai látható. A történet egy német város botanikus kertje köré épül, és három különböző időszakon keresztül követ olyan szereplőket, akik megpróbálnak kitörni megrekedt életükből, és a kert terében próbálnak új kapcsolatot találni egymással és a természettel.
A fák kimondhatatlan tettei – Enyedi Ildikó: Silent Friend / Csendes barát
Enyedi Ildikó új filmjéről azt szokták mondani, hogy „egy fáról szól”. Nem, nem (csak) egy fáról szól. A Csendes barát grandiózus, költői látomás, amely arra vállalkozik, ami mozgóképes eszközökkel szinte lehetetlennek látszik: megidézni a létezés elvesztett teljességét.
A Nem én vagyok (My Turn, 2025) című filmben egy furcsa baleset arra kényszerít egy kínai–magyar testvérpárt, hogy ugyanazon a testen osztozzanak, és mindennapi életük gyorsan kontrollálhatatlan káosszá válik. Saját, két kultúra közti gyermekkori tapasztalataiból kiindulva Zhang Ge beszél az identitás fogalmáról és arról, hogy a család szó mindenkinek mást jelent.
Egy testben két lélek – Zhang Ge: Nem én vagyok
A Nem én vagyok annyi mindenről szeretne beszélni egyszerre, hogy elvesztődik saját labirintusában, ennek ellenére az elsőfilmes Zhang Ge fontos alkotó lehet a mai magyar film frissülése, változatossága szempontjából.
A rövidfilmjével Oscar-díjat nyert rendező, Deák Kristóf az Egykutya (With Friends Like These, 2025) című filmmel tér vissza. A történet négy egykori kollégiumi barátról szól, akik tíz év után újra találkoznak, miután évekig mindent megtettek azért, hogy elkerüljék egymást. Az egyetlen éjszaka alatt kibontakozó, feszült, humoros és érzelmi káosszal átitatott találkozás hamar felszínre hozza a régi sérelmeket, a tönkrement kapcsolatokat és más, kimondatlan dolgokat..
Együtt végezzük – Deák Kristóf: Egykutya
Három nő, egy férfi és egy karton bor. Az életben a legjobb esték premisszája ez, viszont az olyan filmek felé, amik ilyen megoldásokkal operálnak, nem szoktunk túl nagy reményekkel tekinteni. Az Oscar-díjas Deák Kristóf viszont kimozgatja a prekoncepcióinkat és megmutatja, mennyivel másabb, ha egy alkotó a szerzői filmek világából tör be a közönségfilmekébe, mint az, ha az illető eleve azt tűzi ki, hogy a nagy Pesti balhét viszi vászonra…
Az Apám lánya (My Father’s Daughter, 2026) című dokumentumfilmben rendezője, Lea Podhradská eltűnt nővérét keresi, akinek akkor veszett nyoma, amikor ő még csak nyolcéves volt, és akiről a család közel harminc éven át szinte egyáltalán nem beszélt. Minden megváltozik, amikor előkerül egy spanyolországi börtönből küldött levél — az egyetlen nyom, amit nővére huszonhét év alatt maga után hagyott.
A felnőttek félnek a csendtől – Podhradská Lea: Apám lánya
Gyermekkori emlékeink sokszor a ködbe vésznek, kevésre emlékszik már a felnőtt: eseményekből, tárgyakból olykor csak egy szín vagy egy szag, emberekből csupán egy sziluett marad. Egy ilyen elmosódott sziluett nyomába ered Podhradská Lea is Apám lánya című első egészestés dokumentumfilmjében. A szó szoros értelmében is elmosódott ez az alak: a családi archívumban alig néhány homályos fénykép őrzi Deni(sza) alakját.
A magyar filmművészet sokszínűségét bizonyítja a Pogány Induló – Ez így volt szép (Meant to Be: The Story of Pogány Induló, r. Olivér Márk Tóth, 2025) című HBO-produkció is, amely egy tinédzserként híressé vált rapper felemelkedéséről mesél. A három évig forgatott dokumentumfilm megmutatja, hogyan egyensúlyozik az egyre nagyobb koncertek, több milliós streamszámok és a túl gyorsan jött siker nyomása alatt, miközben még mindig keresi a helyét a család, a függőségek és a hétköznapi élet világában.
A Magyar Nap szervezői a legfiatalabb nézőkre is gondoltak: a Hugó, a víziló (r. William Feigenbaum, Gémes József, 1975) című, magyar–amerikai animációsfilm-klasszikus különleges, magyar nyelvű vetítésen lesz látható a Mini-TIFF preview szekcióban.
A 25. TIFF Magyar Napja a Nemzeti Filmintézet, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI), a Filmtett Egyesület és a Mol támogatásával valósul meg.
(a fesztivál közleménye)
