Lemondott az SzFE vezetősége Lemondott az SzFE vezetősége

Lemondott az SzFE vezetősége

Lemondott a Színház és Filmművészeti Egyetem vezetése és szenátusa. A döntést az egyetemi autonómia elvesztésével magyarázzák.

Szeptember 1-jei hatállyal lemond tisztségéről a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és szenátusa, tájékoztatta ma a sajtót Upor László, a rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, valamint Novák Eszter rektorhelyettes.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem működtetéséért szeptember 1-jétől felelős alapítvány kuratóriumi elnöke, Vidnyánszky Attila múlt héten aláírta az egyetem új alapító okiratát, amelynek értelmében az új működési modell szerint az intézmény szenátusa nem dönthet többé a saját működési szabályzatáról, a költségvetéséről, új intézményfejlesztési tervről, nem választhatja meg az egyetem rektorát, és nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani. A vezetőség szerint ezzel az egyetemi autonómia minden lényeges elemét felszámolták, és ezzel magyarázzák a lemondásukat is  – adta hírül a hvg.hu.

Novák és Upor mellett visszalép vezetőségi pozíciójából Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, a Színházművészeti Intézet, Balázs Gábor, a Film és Média Intézet vezetője, valamint a szenátus valamennyi választott tagja. Upor László ma arról beszélt, hogy vállalhatatlan kompromisszumokra kényszerülnének, ha ilyen körülmények között folytatnák a munkát. Upor László közölte: az intézmény távozó vezetői mindaddig nem vállalnak az egyetemen vezetői feladatokat, ameddig annak önrendelkezése helyre nem áll.

Upor László és Novák Eszter tanárként az egyetemen marad („nekünk az a legfontosabb, hogy tanítsunk”), ahogy kollégáik is egyénileg döntik el, hogy oktatói státuszban maradnak-e az SzFE-n. Mostanig Zsámbéki Gábor, Székely Gábor és Gáspár Máté, az elméleti és művészetközvetítő intézet addigi vezetője jelentette be felmondását. 

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone