Az idén először, július 4. és 6. között, a budapesti Kettőspont Színházban megszervezett fesztivál június 22-éig várja a nevezéseket.
A Szirtes András Kísérleti Filmszemle közösségi fórumot, találkozási pontot és inspirációs teret kínál mindazok számára, akik a mozgókép határait feszegetik, új formákkal, gesztusokkal, érzékenységekkel kísérleteznek – és akik számára a film nem pusztán eszköz, hanem önálló gondolkodási forma.
A szemle Szirtes András (1951–2023) Balázs Béla-díjas filmrendező szellemiségét idézi meg: a játékos radikalizmust, a konvenciók elutasítását, az alkotás szabadságát, az örök keresést és a szüntelen újraértelmezést.
A szervezők – Formanek Csaba, színész, rendező, a Kettőspont Színház vezetője, Németh Anita, dramaturg, forgatókönyvíró és Szandtner Dániel, operatőr – elsősorban nem versenyt, fesztivált vagy piacot terveztek létrehozni, hanem találkozási és párbeszéd-lehetőséget a kortárs magyar kísérleti film alkotói és a kísérleti filmek iránt érdeklődő közönség számára, így díjakat sem osztanak. Céljuk ugyanakkor hidat építeni a Szirtes-életmű és a jelen kísérletei között.
A fesztiválra bármilyen műfajú, formátumú és hosszúságú, 2020 után készült kísérleti film nevezhető, témabeli vagy technikai megkötés nélkül. A nevezett alkotások előválogatáson mennek át.
A jelentkezési lap, illetve nevezéssel kapcsolatos további információk megtalálhatók a Szirtes András Kísérleti Filmszemle honlapján, vagy a filmszemle@kettospont.org címen kérhetők.
(borítókép: Kiss Andrea)