A KEDD Filmstúdió animációs filmklubot indít szeptember 13. és december 6. között a KINO moziban.

A kedd délutánonkénti másfél órás sorozat célja, hogy az animációs film esztétikájába adjon betekintést tematikus vetítések és animációs filmrendezők, filmes szakemberek vezetésével. A félév során a különféle animációs technikák rendszerezésén túl a részvevők az animációs filmnek az egyéb műveltségi ágakkal való kapcsolatával és különféle zsánereivel ismerkedhetnek meg kortárs, illetve klasszikusnak számító animációs rövidfilmeken keresztül. A tematikus filmválogatások a magyar rövidfilmes fesztiválok és filmes rendezvények programjából szemezgetnek, illetve a filmes és kulturális portálok szakmai együttműködésével valósulnak meg.
A KEDD-Kino Filmklub a magyar középiskolai mozgóképkultúra és médiaismeret című iskolai tárgyhoz a 2011/12-es év őszi félévében tanórán kívüli foglalkozásként is kapcsolódni kíván, illetve az egyéb iskolai tantárgyak hasznos kiegészítője lehet – rendhagyó módon, a moziban.
A szeptember 13-i első alkalommal a hagyományos rajzfilmkészítés mikéntjével fognak megismerkedni számos díjnyertes hazai és külföldi animációs rövidfilm révén és az Oscar-díjas Rofusz Ferenc vezetésével.
Tematika
- 09. 13. HAGYOMÁNYOS RAJZFILM
- 09. 20. SZÁMÍTÓGÉPES RAJZANIMÁCIÓ
- 09. 27. BÁB- ÉS GYURMA ANIMÁCIÓ
- 10. 04. STOP MOTION: KOLLÁZS- ÉS TÁRGYANIMÁCIÓ
- 10. 11. 3D-S ANIMÁCIÓ
- 10. 18. ANIMÁCIÓ ÉS IRODALOM
- 10. 25. ANIMÁCIÓ ÉS FANTASZTIKUM
- 11. 08. ANIMÁCIÓ ÉS MŰVÉSZET
- 11. 15. ANIMÁCIÓ ÉS TÖRTÉNELEM
- 11. 22. ANIMÁCIÓ ÉS TÁRSADALOM
- 11. 29. ANIMÁCIÓ ÉS ÖKOLÓGIA
- 12. 06. ANIMÁCIÓ ÉS ZENE
A részletes programot, illetve az előadók teljes listáját a filmklub Facebook- és weboldalára folyamatosan töltik fel.