Október 24-én debütál a romániai mozikban a Hegyizene 2 című egészestés természetfilm, a nyár elején nagy sikerrel bemutatott Hegyizene folytatása.
Szendőfi Balázs filmjének a folytatása is az Erdélyi-szigethegységről szól, amelynek számos területe mind tudományos feltártságában, mind a köztudatban némileg „fehér folt” még mindig. A filmben „megszólal” a táj, és a már-már valószínűtlen, meseszerű vadregényesség bemutatása mellett kendőzetlenül szembesít bennünket azzal, hogy mennyire lelketlenül és drasztikusan pusztítjuk még a megközelíthetetlen hegyek őstermészetét is, napról napra kevesebbet hagyva belőle. Az első részben a bányatevékenység és a túlturizmus, itt pedig többek közt a fakitermelés, a vízerőművek és az útépítések kerülnek górcső alá.
A film zenéje ezúttal sem csak kísérőzene: a mesélővel egyenrangú szerepe van az üzenet közvetítésében; Szendőfi Balázs és Fekecs Ákos közösen jegyzi. A csodálatos képsorokért a rendező maga, Szűcs Gábor és Juhász Ágota felelt. A mesélő Nagy Katica, illetve Anda Tămășanu (utóbbi a román szinkronos változatnak kölcsönözte a hangját).
A Hegyizene 2 romániai vetítései:
- Bukarest, a Román Parasztmúzeum mozija: rendszeres vetítések december 19-től
- Csíkszereda, Csíki Mozi: rendszeres vetítések október 24-től
- Kolozsvár, Művész mozi: rendszeres vetítések október 24-től (esemény itt, jegyvásárlás itt)
- Maroshévíz, Cinema Călimani / Kelemen mozi: rendszeres vetítések október 24-től
- Nagyszeben, CineGold mozi: rendszeres vetítések október 24-től
- Nagyvárad, Cinema Palace: rendszeres vetítések október 24-től
- Sepsiszentgyörgy, Művész mozi by Cityplex: rendszeres vetítések október 24-től
- Temesvár, Győzelem mozi: premier előtti vetítés október 23-án, majd rendszeres vetítések október 24-től (jegyvásárlás itt)