A Baltic Pitching Forumot október 7. és 10. között, 13. alkalommal rendezték meg Vilniusban. A régió kiemelt rövidfilmes pitching eseménye idén különösen fontos volt a magyar szakma számára: Magyarország díszvendégként mutatkozhatott be, három filmtervvel – Horváth Nóra, Szegedi Adél és Heim Vilmos projektjeivel –, amelyek kiemelkedő nemzetközi visszhangot és díjakat is kaptak.
A Baltic Pitching Forum 2013 óta biztosít lehetőséget főként észak-európai rövidfilmtervek alkotóinak, hogy rangos nemzetközi szakemberek előtt prezentálják projektjeiket. A kiválasztott tervek fejlesztésében pitch-tréningek, konzultációk és mesterkurzusok segítik az alkotókat. Az esemény csúcspontja a pitching session, ahol a résztvevők fesztiválválogatók, producerek, vásárlók és tévécsatornák képviselői előtt mutatkozhatnak be.
Idén 12 projektet válogattak be a programba, köztük a díszvendégségnek köszönhetően három magyar tervet is. A magyar részvétel ráadásul három díjjal zárult – köztük olyan elismerésekkel is, amelyeket kifejezetten magyar projektek kedvéért hoztak létre. A díjakat nemzetközi zsűri ítélte oda a litván filmintézet képviselőinek jelenlétében.
Szegedi Adél animációs rendező, látványtervező A Nap retrográdban című projektje két díjat is elnyert. Elvitte egyrészt a Balti Produceri Zsűri különdíját, a Kreatív Európa balti irodáinak közös elismerését „a szerelem és a magány merész ötvözéséért, valamint az új filmes formákkal való kísérletező, bátor megközelítéséért” és mert „film feszegeti a történetmesélés határait, és friss, mélyen emberi szemszögből vizsgálja a kapcsolódás lehetőségét egy széthulló világban”. Másrészt kapott egy 2000 euró értékű hangutómunka-díjat az Up Recordstól, mivel „ebben a filmben a hang finom, önálló karakterként jelenhet meg, amely érzelmi vezérfonalként strukturálja a történetet; a hibrid műfaj és a visszafelé mesélés izgalmas hangdizájni lehetőségeket kínál”.
Heim Vilmos rendező és Soós András producer a Tisztaság című filmtervvel vett részt a fórumon. A filmterv kedvéért új díjat alapítottak: a Take It or Leave It Award a YLE finn közszolgálati csatorna elővásárlási díja. Az elismerés konkrét előrelépést jelent a megvalósulás felé, egy nemzetközi partner bevonásával.
A 72 című filmterv ugyan nem nyert díjat, de jelentős szakmai érdeklődést váltott ki a pitch során, és az alkotók – Horváth Nóra rendező és Bartók Anna producer – több koprodukciós megkeresést is kaptak az eseményt követően.
A Baltic Pitching Forum magyar fókusza a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál kezdeményezésére és koordinációjában valósult meg; a budapesti fesztivál célja ugyanis, hogy még több magyar rövidfilm jusson el nemzetközi koprodukciós lehetőségekhez, fejlesztési fórumokhoz és váljon láthatóvá a nemzetközi szakma előtt – hangsúlyozza a Friss Hús közleménye.