Clooney többször kísérte el a filmjeit a Lidóra, de hamarosan biztos díjért indulhat a világ legrégebbi filmfesztiváljára: teljes eddigi életműve elismeréseként Arany Oroszlánt fog kapni – jelentette be tegnap a fesztivál.
„Annyi rendkívüli pillanatot éltem át Velencében. Ez a fesztivál kétségtelenül a kedvencem, és az Arany Oroszlán átvétele hatalmas megtiszteltetés. Valószínűleg azt is jelenti, hogy öreg vagyok, de elfogadom” – nyilatkozta az amerikai színész, aki május 6-án töltötte a 65-öt.

A Velencei Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Alberto Barbera indoklása szerint „hármas szerepében – színészként, rendezőként és producerként – George Clooney teljes értékű és karizmatikus művész, szenvedélyes és eredeti, aki mély hivatását a kortárs film egyik legfényesebb parabolájává alakította. Korai karrierje, amely kiskapuk nélkül, kisebb tévésorozat-szerepekkel és B kategóriás filmekkel – egészen a Vészhelyzet (ER) című sorozat sztárjaként elért nagy sikeréig – indult, olyan színészt nevelt belőle, aki lefegyverző spontaneitással képes a képernyőn jelen lenni. Rendelkezik azzal a különleges képességgel, hogy a karaktereit tagadhatatlan sármjának köszönhetően nemcsak hitelesnek, hanem kívánatosnak, megközelíthetőnek és emberinek is mutassa. De Clooney karizmája a hitelességére és nem az imázsára épül, mert a csábító oldala sosem volt pusztán esztétikai.”
Clooney sokoldalú alkotó: színészi filmográfiája nagyjából 100 tételes, kapott Oscar-díjat színészként (Syriana) és producerként (Az Argo-akció), -jelölést forgatókönyvíróként és rendezőként, versenyzett az Arany Medvéért az Egy veszedelmes elme vallomásaival (Confessions of a Dangerous Mind), és gyakori vendég Velencében is: három saját rendezését mutatta be itt (Jó estét, jó szerencsét! / Good Night, and Good Luck., A hatalom árnyékában / The Ides of March, Suburbicon), és egyik premierről sem tér haza díj nélkül. Személyes kapcsolatok is kötik egyébként Olaszországhoz: van egy háza a Comói-tó partján, és Velencében nősült.