Felújított változatban mutatják be a Dr. Caligarit a Berlinalén Felújított változatban mutatják be a Dr. Caligarit a Berlinalén

Felújított változatban mutatják be a Dr. Caligarit a Berlinalén

Digitálisan felújított változatban mutatják be a jövő évi Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Dr. Caligari című némafilm-klasszikust.

A szervezők közleménye szerint a Berlinalét jövőre is a hagyományoknak megfelelően év elején, február 6. és 16. között rendezik meg.

A 2014-es seregszemlén a közönség 94 évvel az 1920-as bemutató után láthatja Robert Wiene klasszikussá vált alkotását, a Dr. Caligarit. A 65 perces fekete-fehér horrorfilmet a Berlini Filharmónia nagytermében tűzik műsorra.

A vetítés a szervezők reményei szerint rendkívüli élményt kínál majd: a némafilmes alkotáshoz John Zorn a filharmónia Karl Schuke-orgonáján ad kíséretet. A New York-i zenész a ZDF és az Arte televíziós csatornák felkérésére komponál zenét a felújított filmhez.

A közvetlenül az első világháború után készült Dr. Caligari a német expresszionista film legnagyobb hatású, legtöbbet idézett alkotása, amely 1958-ban bekerült minden idők legjobb 12 filmje közé. Hatása nem annyira a rendező Robert Wiene, hanem a forgatókönyvírók, a színészek és főként a díszlettervezők érdeme.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A fattyú

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 127 perc, 2023

    Rendező: Nikolaj Arcel

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Bad Boys: Mindent vagy többet

    Színes akciófilm, bűnügyi, vígjáték, 110 perc, 2024

    Rendező: Adil El Arbi, Bilall Fallah

  • Agymanók 2.

    Színes animációs film, családi, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2024

    Rendező: Kelsey Mann

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Hang nélkül: Első nap

    Színes horror, sci-fi, thriller, 100 perc, 2024

    Rendező: Michael Sarnoski

Szavazó

Kolozsváriak! Ha már ilyen sikeresen elneveztük a Cercul Militart Tisztimozgónak, adjunk új nevet a Florin Piersic/Republica mozinak is!

Szavazó

Kolozsváriak! Ha már ilyen sikeresen elneveztük a Cercul Militart Tisztimozgónak, adjunk új nevet a Florin Piersic/Republica mozinak is!

Friss film és sorozat

  • A fattyú

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 127 perc, 2023

    Rendező: Nikolaj Arcel

  • Kivérző szerelem

    Színes akciófilm, bűnügyi, romantikus, thriller, 104 perc, 2024

    Rendező: Rose Glass

  • Anyai ösztön

    Színes filmdráma, thriller, 94 perc, 2024

    Rendező: Benoît Delhomme

  • Bad Boys: Mindent vagy többet

    Színes akciófilm, bűnügyi, vígjáték, 110 perc, 2024

    Rendező: Adil El Arbi, Bilall Fallah

  • Agymanók 2.

    Színes animációs film, családi, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2024

    Rendező: Kelsey Mann

  • Motorosok

    Színes bűnügyi, filmdráma, 116 perc, 2024

    Rendező: Jeff Nichols

  • Ördögűzés

    Színes horror, thriller, 93 perc, 2024

    Rendező: Joshua John Miller

  • Hang nélkül: Első nap

    Színes horror, sci-fi, thriller, 100 perc, 2024

    Rendező: Michael Sarnoski