Felavatták a Makk Károly-emlékművet Budapesten Felavatták a Makk Károly-emlékművet Budapesten

Felavatták a Makk Károly-emlékművet Budapesten

Emlékművet avatott Makk Károly filmrendező tiszteletére kedden, a magyar film napján Makk Károlyné és a Magyar Filmakadémia. A Jovánovics György szobrászművész tervezte, fehér mészkő oszlop a filmrendező egykori budai otthonának kertjében áll.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a helyszínen felidézte, hogy Makk Károly Szerelem című filmjét 2016-ban beválasztották a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics szekciójába, az idős rendezőt ekkor ismét, utoljára ünnepelhette a nemzetközi közönség.

„Az a különlegessége, hogy nagyon sok műfajban megmérette magát, mindegyik filmje kicsit más, ami csodálatos művészre vall” - méltatta Makk Károlyt a filmalap vezetője.

Havas Ágnes elmondása szerint a rendező még 91 évesen is új filmtervvel pályázott a filmalaphoz, és ekkor is rendkívül könnyű volt együttműködni vele, betegsége azonban már megakadályozta ennek a filmnek a leforgatásában.

Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója emlékeztetett arra, hogy Makk Károly filmjeit – csakúgy, mint a többi alkotást – nagy gonddal őrzik és gondozzák. A rendező alkotásainak felújítása a Filmarchívum 2019-es restaurálási tervének része, ezekkel a filmekkel tehát a magyar és a nemzetközi közönség rövidesen ismét teljes szépségükben találkozhat.

Ferencz Győző, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) elnöke arról az időszakról szólt, amikor 2011-ben Dobszay László, tiltakozásul a Magyar Művészeti Akadémia Alaptörvénybe emelése miatt, lemondott a SZIMA vezetéséről.

Ekkor a direkt közéleti szerepvállalástól mindig ódzkodó, már idős korú Makk Károly vállalta el a művészeti akadémia elnökségét, és ebben a feszült helyzetben is a rá jellemző kedvességgel tudta irányítani a szervezetet.

Szász János filmrendező Makk Károlyra emlékezve hangsúlyozta: „egy nagy mesterrel vagyunk szegényebbek egy olyan világban, amiben nincsenek már nagy mesterek”.

Makk

Makk Károly emlékművét a rendező egykori házánál helyezték el, ahol ötven évig élt 2017-ben bekövetkezett haláláig. Az oszlop annak az épületnek a kertjében örökíti meg Makk Károly munkásságát, ahol a Szerelem, a Macskajáték, az Egymásra nézve és még sok más filmjének írására, forgatására, létrehozására készült.

A Jovánovics György tervezte egyszerű, fehér mészkőből készült rombusz alakú oszlopra Makk Károly minden filmjének címe kőbe van vésve az utókor számára. Az emlékmű avatásán részt vett többek között Novák Emil és Andor Tamás operatőrök, Koltai Lajos és Sólyom László filmrendezők, valamint Makk Károly számos barátja, pályatársa és tisztelője.

(MTI)

 

Friss film és sorozat

  • Szegény párák

    Színes romantikus, sci-fi, 141 perc, 2023

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Curse

    Színes filmszatíra, tévésorozat, 2023

    Rendező: Nathan Fielder, David Zellner, Nathan Zellner

  • Smoke Sauna Sisterhood

    Színes dokumentumfilm, 89 perc, 2023

    Rendező: Anna Hints

  • Argylle - A szuperkém

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2024

    Rendező: Matthew Vaughn

  • Bob Marley: One Love

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 107 perc, 2024

    Rendező: Reinaldo Marcus Green

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Friss film és sorozat

  • Szegény párák

    Színes romantikus, sci-fi, 141 perc, 2023

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • The Curse

    Színes filmszatíra, tévésorozat, 2023

    Rendező: Nathan Fielder, David Zellner, Nathan Zellner

  • Smoke Sauna Sisterhood

    Színes dokumentumfilm, 89 perc, 2023

    Rendező: Anna Hints

  • Argylle - A szuperkém

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2024

    Rendező: Matthew Vaughn

  • Bob Marley: One Love

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 107 perc, 2024

    Rendező: Reinaldo Marcus Green

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung