Egészestés animációs film készül Szent Johannáról Egészestés animációs film készül Szent Johannáról

Egészestés animációs film készül Szent Johannáról

A Program33 nevű, párizsi székhelyű produkciós cég Jeanne d'Arc történetét dolgozza fel 3,5 millió eurós költségvetésből. A munkálatok februárban kezdődnek és az év végén zárulnak, a projekten nagyjából 300 fő fog dolgozni.

Jeanne d'Arc legendája számos filmet és televíziós adaptációt ért meg az elmúlt évtizedekben, ezekhez képest a mostani, Le mistère Jeanne d'Arc avagy The Jeanne d'Arc Case címen futó projekt az „orléans-i szűz” jól ismert epikus részletein kívül annak politikai vonatkozásaira összpontosít – fejtette ki a Program33 vezető producere, Michel Spavone: „[Johanna] VII. Károly királyt segítette azzal, hogy kiűzte az angolokat Franciaországból. Rehabilitációja bonyolult politikai tényezők játszottak közre a monarchiától az egyházig, és erről az emberek többsége mit sem tud.” (Johanna édesanyja kérésére az eretnekségi pert posztumusz újra felvették, és 1431-ben bekövetkezett máglyahalála után 25 évvel Johannát ártatlanná, mártírrá nyilvánították.)

Ennek megfelelően a sztori középpontjában egy modern, hatalommal felruházott majd mártíromságba taszított női hős fog állni, aki „hihetetlenül ambíciós és intelligens”, és képes volt „áttörni kora szokásain és korlátain” – így látja Johannát Fabrice Coat, a projekt alkotója, aki szerint Johannát nem csak azért kellett rehabilitálni, mert az egyház hibázott, hanem mert a királyságnak is szüksége volt rá a saját geopolitikai jelentősége szimbólumaként: „Segített VII. Károlynak megtartania a trónját, tehát képtelenség volt őt továbbra is boszorkányként emlegetni.”

A projekt történész tanácsadója Valérie Toureille, aki 2020-ban megjelentett egy Szent Johanna-életrajzot, és aki tanulmányozta a nők 15. századi francia társadalomban elfoglalt helyét és szerepeit.

A 90 perces, CGI technikával készülő dokudrámát Antoine de Meaux és Sarry Long rendezi. Az alkotásból készül egy 52 perces, rövidített változat is.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • The End

    Színes fantasy, filmdráma, musical, 148 perc, 2024

    Rendező: Joshua Oppenheimer

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold