Az Ilyen apróságok nyitja a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált Az Ilyen apróságok nyitja a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált

Az Ilyen apróságok nyitja a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált

Nyilvános a május 27. és 31. között, a szegedi Belvárosi Moziban zajló operatőrszemle programja.

A fesztivál idén a Cillian Murphy főszereplésével készült Ilyen apróságok (Small Things Like These, 2024) című filmmel nyit, amelyet moziforgalmazásban nem láthatott a magyar közönség. Újra vászonra tűzik a legjobb operatőrnek járó Oscart nyert filmek sorozatán belül Christopher Nolan klasszikusát, az Eredetet (Inception, 2010), felvezető szabadtéri vetítés keretében május 22-én tekinthető meg az István, a király, de az Andor Tamás operatőri munkája mellett készült Szerelem első vérig (1986) is látható lesz a Dugonics téren.

Különlegesség, hogy idén a nagyjátékfilmek, kisjátékfilmek és a dokumentumfilmek mellett videoklipek is bekerültek a fesztivál portfóliójába, így május 28-án (szerda) kora délután egyben tekinthetőek meg a versenybe jutott alkotások. Visszatér a legkisebbeket megszólító Aprófeszt és a Magyar Operatőrök Hete versenyszekció is, amelyben az utóbbi évek hazai filmtermésének legjavát tekinthetik meg az érdeklődők: újra műsoron a Futni mentem, az És mi van Tomival?, az Egy százalék indián, és a tavalyi nyitófilm, a Január 2. A különböző szekciók utáni közönségtalálkozók mellett kerekasztal beszélgetések színesítik a programsorozatot: Női szemmel címen a szakma kifejezetten női aspektusait érintő kérdések merülnek fel, de szó lesz a fesztivál programjában is megtalálható kortárs felnövekedéstörténetekről is. Off-programként, premier előtt látható Salamon András Random című filmje, melynek operatőre fesztiválunk zsűrielnöke, a Balázs Béla-díjas Szabó Gábor, majd a vetítést követő beszélgetésen rajta kívül Sándor Pál és Andor Tamás vesznek részt. 

A fesztivál programterve elérhető itt.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond