Az amerikai forgatókönyvírók szakszervezete, a SAG-AFTRA négy évre szóló megegyezést kötött a nagy hollywoodi stúdiókkal a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban.
A színészcéh szavazóinak döntő többsége, 91,4%-a elfogadta a szerződést, 8,6%-uk tiltakozott. A szavazásra jogosult tagoknak mindössze 19,3%-a vett részt a szavazáson.
A megegyezés értelmében a producerek csak akkor használhatnak mesterséges intelligenciával létrehozott „színészt”, ha ennek „lényeges hozzáadott értéke” van egy hús-vér színésszel szemben, vagy ha az egy valós színész digitális másolata. A szöveg az AI-generált replikák használatát néhány szélsőséges esetre korlátozza.
A megállapodás a 2023-as színészsztrájk eredményeire épül, ekkor a SAG-AFTRA elérte, hogy a színészek mesterséges intelligencia által gyártott másolatait csak az ő beleegyezésükkel és fizetés ellenében lehessen használni. A SAG-AFTRA ügyvezető igazgatója, Duncan Crabtree-Ireland szerint a mostani megállapodás biztosítja azt, hogy a „szintetikus” megoldások kivétel maradjanak a filmiparban, ne váljanak szabályszerűséggé.
A megszavazott dokumentum értelmében a stúdióknak értesíteniük kell a színészcéhet, ha „szintetikus” szereplőt terveznek alkalmazni. A megegyezés július 1-jén lép életbe, és 2030. június 30-áig érvényes – ezelőtt a színészcéh nem hirdethet újabb sztrájkot a témában.
A most megkötött szerződés az amerikai színészek nyugdíját is érinti: korábban a céh vezetőtanácsa döntött a két színészi nyugdíjalap összeolvasztásáról, most ez kiegészül azzal, hogy a stúdiók további 1%-os hozzájárulással támogatják a nyugdíjprogramot.
(Variety)