A 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az egészestés animációk versenyét a Kabul fecskéi (Les hirondelles de Kaboul) című alkotás nyerte. Szombat este, az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett zárógálán a film egyik rendezője, Eléa Gobbé-Mévellec személyesen vette át a díjat.
A bolgár Petya Zlateva, az olasz Andrea Martignoni és a Jurik Kristóf alkotta zsűri kiemelte, hogy „a gyönyörű akvarell technika és a megrendítő történet mindvégig lebilincselte a közönség figyelmét”. A korábban magyarul is megjelent regény filmváltozata megindító szerelmi történet az afganisztáni tálib uralom idején.
A francia Jean-François Laguionie új munkája, A herceg utazása (Le voyage du prince) a zsűri külön elismerését kapta, mert „ez a csodálatos tündérmese arra hívja a nézőt, hogy végig utazzon a múltján, a jelenén és a lehetséges jövőjén. Mesterien kivitelezett, különleges alkotás.”
A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása versenyzett. Az olasz Paola Bristotból, az észt Janno Põldmából és Gelley Bálintból álló zsűri döntötte el, hogy a fődíjat a cseh Daria Kashcheeva kapta Lány (Daughter) című filmjéért. A zsűri kiemelte „a kivételes filmnyelvet: a közeli beállítások és a kézikamera-szerű operatőri munka költői használatát és a megható történetet: a bensőséges szituáció mögött egy mély, gazdag és rejtélyes emberi tapasztalat van, amit mind át tudunk érezni.”

Idén először 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenyzett. A háromtagú zsűri és a diákzsűri döntése értelmében is Martin Smatana A papírsárkány (The Kite) című animációja bizonyult a legjobbnak, mert a zsűri értékelte annak „komplexitását, érzelmi gazdagságát, a technikai megoldásokat, és a felhasznált anyagok magas színvonalát, amik szépen illeszkedtek a mű tartalmához”. A diákzsűri aláhúzta, hogy a film „egy tabutémát, szeretteink elvesztésének feldolgozását átérezhetően adja át a közönség felé”. Kiss Ágnes zsűritag külön elismerésben részesítette Glaser Kati Városi legendák sorozatának az emberi testtel foglalkozó új epizódját, az észt Kaspar Jancis a görög Fokion Xenos Hőhullám (Heat Wave) című filmet méltatta, míg az olasz Roberto Paganelli a cseh Zuzana Cupova Felhős mese (Cloudy) című alkotását emelte ki a mezőnyből.

A közönségdíjat az egészestés filmek közül a spanyol Salvador Simó Buñuel a teknősök labirintusában (Buñuel en el laberinto de las tortugas) című munkája kapta, a rövidfilmek közül Bruno Tondeur a Bordák ketrecében (Under The Rib Cage), a gyerekfilmek közül pedig a Szeiler Péter és Fritz Zoltán Hajótöröttek – fogjunk halat című ismeretterjesztő animációs sorozatának új epizódja nyerte. Az ötnapos fesztiválon 13 egészestés filmet és 300 új rövid animációt láthatott a közönség.
(közlemény)