A Universal stúdió 2026-os filmjei legalább öt hétvégén keresztül lesznek láthatók kizárólag a mozikban, és 2027-től ez az időszak tovább fog nyúlni: a tervek szerint csak legalább hét mozis hétvége után kerülnek majd a filmjeik streaminges kínálatba.
A világjárvány előtt a Universalnál a „mozis ablak” 90 napos volt, aztán a pandémia egyik hozadéka az lett, hogy a stúdió összesen 17 napra, vagyis nagyjából három hétvégére rövidítette a filmjei mozis pályafutását: az új alkotások ezután azonnal streamelhetővé váltak. Bár a bezárások miatt továbbra is küszködő mozik folyamatosan lobbiztak a stratégia ellen – azzal érvelve, hogy a közönség nem fog mozijegyet váltani olyan filmekre, amelyeket egy-két héten belül otthon ülve is megnézhet –, a 90 napos „ablakot” nem sikerült 45 naposnál nagyobbra tárniuk. Ezáltal a jegyértékesítés is általában 20%-kal a világjárvány előtti alá szorult – írja a Variety.
„A mozis ablak stratégiánk mindig is úgy volt kitalálva, hogy kövesse a piacot, de erősen hiszünk a mozis exkluzivitás elsőbbségében és a filmeket bemutató partnereinkkel, egy egészséges és fenntartható filmszínházi ökoszisztéma támogatásáért való szoros együttműködésben” – idézi a The New York Times Donna Langley-t, az NBCUniversal Entertainment vezetőjét, aki a változtatásról hírt adott.
A filmstúdiók – különösen egy-egy nagyobb költségvetésű film esetén – azzal szoktak érvelni, hogy a moziforgalmazás csak egyik útja a bevételszerzésnek: a digitális bérlés ellensúlyozhatja az esetleges mozibevétel-kiesést, vagy épp újabb löketet adhat annak. A Universal megnövelt mozikizárólagossági garanciája azt jelzi, hogy a jelentősebb moziforgalmazás újra jobb megtérülést biztosít a befektetéseknek.
A jelenleg legnagyobb piaci részesedésű Disney stúdiónál a „mozis ablak” 60 napos – írja összehasonlításképpen a Variety.