A tanú cenzúrázatlan változata Erdélyben is látható A tanú cenzúrázatlan változata Erdélyben is látható

A tanú cenzúrázatlan változata Erdélyben is látható

Egyetlen cenzúrázatlan kópia maradt fenn a talán legtöbbet idézett magyar filmből, A tanúból. Ez alapján készült el a restaurált változat, amelyet a cannes-i filmfesztiválon mutattak be a film 50. évfordulóján. Bacsó Péter 1969-es klasszikusát a 19. Filmtettfeszt hat helyszínen vetíti.

A szocialista diktatúra szimbólumává vált alkotás a rendszerváltás 30. évfordulója miatt is aktuális. A forgatás és a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágatása és a hozzáforgatások - hatalom és művészet jellegzetes egyezkedése volt a hatvanas évek végén. A tanút végül az elkészítése után tíz évre dobozba zárták, és csak 1981-ben vetítették először Cannes-ban, majd ezután 32 országban mutatták be.

A film teljes körű, 4K felbontású restaurálása a Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságainak, valamint a Magyar Operatőrök Társaságának közreműködésével történt. A felújított változatban látható a Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, és az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.

A tanú cenzúrázatlan változata a 19. Filmtettfeszt keretében Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Kolozsváron, Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen látható. A program ide kattintva olvasható.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat