Káel Csaba Kalotaszegen forgatott, Magyar menyegző című nagyjátékfilmje lesz a Tallinn Black Nights Film Festival (PÖFF) nyitófilmje.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos nemzetközi filmes seregszemle, mint a Tallinni Filmfesztivál a versenyprogramjába válogatta a filmünket, ráadásul a fesztivál szinte egész hangulatát megalapozó nyitófilmként mutatkozhatunk be – idézi Lajos Tamás producert az alkotók sajtóközleménye. – Nagyon örülünk és büszkék vagyunk, hiszen a Magyar menyegző egyik nem titkolt küldetése, hogy széles nemzetközi közvélemény előtt mutassa be nemzeti örökségünk egyik legkülönlegesebb értékét, a magyar néptánc, népzene, népművészet világát. Bár fontos hangsúlyoznom, hogy a Magyar menyegző korántsem csak a népzene, néptánc iránt érdeklődőknek készült, a film romantikus dramaturgiájának, látványvilágának és színészi alakításainak köszönhetően, én biztos vagyok benne, hogy egy széles közönséget meg tudunk vele szólítani. Izgatottan várjuk, hogy a nemzetközi közönség hogyan fogadja majd a filmet, személyesen részt veszünk a vetítésen, hogy testközelből átélhessük a nézői reakciókat.”
A magyar néptánc és népzene kiemelkedő kulturális hatásáról szóló filmmel eddig adós maradt a hazai filmgyártás, a Magyar menyegző ezt a hiányt kívánja pótolni. A zenés, táncos, romantikus produkció a játékfilm eszközeivel, élményszerűen mutatja be a magyar néptánc és népzene értékeit. Az alkotók célja, hogy a gyökerekhez visszanyúlva, de modern formában inspirálják a jövő nemzedékét, és a film egyetemes nyelvén keresztül az egész világnak megmutassák nemzeti kulturális kincsünket. A produkció egyben tisztelgés a legendás koreográfus, Novák Ferenc „Tata” életműve előtt.
A Békési Miksa forgatókönyvéből készült Magyar menyegző két budapesti fiatalember, András és Péter történetét követi nyomon, akik a 70-es évek végén Budapestről Erdélybe utaznak, hogy részt vegyenek András unokatestvérének a lakodalmán. A kalotaszegi faluban életre szóló kalandba keverednek. A két fiatalnak azonban hamarosan olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek következményei kiszámíthatatlanok.
A zenés, táncos, romantikus film főszereplői Törőcsik Franciska, Kovács Tamás és Kövesi Zsombor, további szerepekben látható Bubik Réka, Györgyi Anna, Lengyel Ferenc, Ertl Balázs, Rohonyi Barnabás, Znamenák István. A filmben a táncházmozgalom olyan legendás képviselői is megjelennek, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Farkas Zoltán Batyu, Tóth Ildikó Fecske, valamint a Muzsikás Együttes.
A film produceri feladatait a közelmúlt számos sikerfilmje, az Örök tél, a Blokád és a Semmelweis készítésében résztvevő Lajos Tamás látja el, aki vezető operatőrként is bekapcsolódott a forgatásba.
A koreográfiákat Zsuráfszky Zoltán, Zs. Vincze Zsuzsa és Mihályi Gábor alkották, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes művészei táncolják, az autentikus dallamok Pál István Szalonna zenekarvezető irányításával csendülnek fel. A film látványtervezője Szendrényi Éva, jelmeztervezője Vavrinecz Krisztina, a vágója Makk Lili.
A Magyar menyegző a Nemzeti Filmintézet pénzügyi hozzájárulása nélkül, a MOL – Új Európa Alapítvány támogatásával, az MTVA és a Szupermodern Stúdió koprodukciójában valósul meg. A film várhatóan 2026 elején kerül a magyar mozikba, a Fórum Hungary forgalmazásában.
(a produkció közleménye)