A Fiam, Iulian nyerte a Filmgalopp fődíját A Fiam, Iulian nyerte a Filmgalopp fődíját

A Fiam, Iulian nyerte a Filmgalopp fődíját

A Fiam, Iulian, Ugron Réka dobrogeai magányos anyákról szóló dokumentumfilmje nyerte a 19. Filmtettfeszt fődíját. A szombat délutáni díjátadón az is kiderült, hogy melyik film volt a közönség kedvence, illetve átadták az első, filmes újságíróknak szóló elismerést is.

Először díjazott fiatal filmkritikust Filmtettfeszt szervezőcsapata. Jakab-Benke Nándor, a Filmtett megbízott főszerkesztője szerint az új díj célja a fiatal szerzők ösztönzése, a kiválóság és a hűség elismerése. Idén Soós Tamás munkáját jutalmazták, aki tíz éve szerzője a Filmtettnek, kritikái mellett emlékezetes interjúkat készített.

Soós Tamás

Az ötödik Filmgalopp versenyen hat erdélyi alkotó dokumentumfilmje indult. Az internetes szavazatok alapján a Nobila Casa felajánlásával kiosztott ezer lej értékű közönségdíjat Miklós Nóra Tejjel kifli című filmje nyerte. A film azt a székelyabodi házat mutatja be, ahol mélyszegénységben élő családok gyermekeinek próbálják megadni szervezett körülmények között azt, amit otthon nincs esélyük megkapni.

Miklos Nora

Az NMHH Médiatanácsának egymillió forintos fődíját Ugron Réka Fiam, Iulian című filmjének ítélte a Báron György filmesztéta, Lévai Balázs rendező, producer és Csuja László rendező alkotta szakmai zsűri. A film főszereplője egy dobrogea-i faluban élő nő, akinek legnagyobb fájdalma, hogy válása után fia is elhidegült tőle. Némiképp támaszt nyújt neki egy hozzá hasonlóan magányos barátnője, akivel egy szép nap különleges utazást tesz a tengerhez.

UgronReka

„Könnyű dolgunk volt, nagyjából egyetértettünk mindenben” – fogalmazott a zsűri nevében Báron György. Ugron Réka távollétében a díjat Németh Előd filmkritikus, újságíró vette át, tolmácsolva a rendező köszönetét is. Mint mondta, a díjazott különösen hálás, hiszen a dokumentumfilmes munkájával kapcsolatban ez volt az első elismerés.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin

  • Michael

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 125 perc, 2026

    Rendező: Antoine Fuqua

  • Csúcsragadozó

    Színes akciófilm, thriller, 95 perc, 2026

    Rendező: Baltasar Kormákur

  • Balhé, második évad

    Színes filmdráma, thriller, vígjáték, 45 perc, 2026

    Rendező: Jake Schreier, Kitao Sakurai, Lee Sung Jin

  • Az ördög Pradát visel 2.

    Színes filmdráma, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: David Frankel

  • Hokum

    Színes horror, 101 perc, 2026

    Rendező: Damian Mc Carthy

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

  • Lee Cronin: A múmia

    Színes horror, 133 perc, 2026

    Rendező: Lee Cronin

  • Michael

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 125 perc, 2026

    Rendező: Antoine Fuqua

  • Csúcsragadozó

    Színes akciófilm, thriller, 95 perc, 2026

    Rendező: Baltasar Kormákur

  • Balhé, második évad

    Színes filmdráma, thriller, vígjáték, 45 perc, 2026

    Rendező: Jake Schreier, Kitao Sakurai, Lee Sung Jin

  • Az ördög Pradát visel 2.

    Színes filmdráma, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: David Frankel

  • Hokum

    Színes horror, 101 perc, 2026

    Rendező: Damian Mc Carthy