A Beatles végnapjairól készít filmet Liam Gallagher A Beatles végnapjairól készít filmet Liam Gallagher

A Beatles végnapjairól készít filmet Liam Gallagher

Liam Gallagher, az Oasis egykori frontembere megvásárolta egy 37 évvel ezelőtt íródott könyv megfilmesítési jogait, az alkotás a Beatles zenekar utolsó éveit mutatja be. (EST.hu)

Richard DiLello, a Beatles egykori „házihippije” 1973-ban jelentetett meg egy könyvet a liverpooli négyes utolsó két évéről The Longest Cocktail Party címmel. A kiadványban a szerző bennfentesként számolhatott be a liverpooli zenekar életének záró periódusáról, illetve az Apple kiadó kaotikus működéséről. A könyv megfilmesítési jogait most Noel Gallagher produkciós cége, a 1 Productions vásárolta meg, és már el is kezdődtek az alkotás előkészületi munkálatai.

„A film humorral és szeretettel ad betekintést egy bennfentes szemével a zenekar életébe, bemutatva a 60-as évek végének Londonját, a korszak hírességeit, illetve azt, hogy mit jelent, ha egy fiatalembert beszippant a zeneipar örvénye” – áll a produkciós cég közleményében.

A film nem annyira a Beatlesről, mint az Apple kiadóról szól, de a liverpooli zenekar feloszlása főszerepet kap a történetben. Egyelőre kérdéses, hogy Liam Gallagher is szerepel-e a filmben, vagy csak producerként, esetleg íróként száll be a készítésbe.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Szavazó

Mi a kedvenc „eat the rich” tartalmad a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A csúf mostohatestvér

    Színes horror, vígjáték, 105 perc, 2025

    Rendező: Emilie Blichfeldt

  • 28 évvel később

    Színes horror, thriller, 115 perc, 2025

    Rendező: Danny Boyle

  • F1

    Színes filmdráma, sportfilm, 155 perc, 2025

    Rendező: Joseph Kosinski

  • Jurassic World: Újjászületés

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 134 perc, 2025

    Rendező: Gareth Edwards

  • Superman

    Színes fantasy, képregényfilm, sci-fi, 129 perc, 2025

    Rendező: James Gunn

  • Az ifjúság forrása

    Színes akciófilm, fantasy, 125 perc, 2025

    Rendező: Guy Ritchie

  • Álmok

    Színes filmdráma, romantikus, 110 perc, 2024

    Rendező: Dag Johan Haugerud