Afrikai filmek a francia filmnapokon
2009. március 9. – írta a szerk.
Ma kezdődtek a francia filmnapok a kolozsvári Győzelem moziban. A négynapos vetítéssorozat keretén belül ez alkalommal az afrikai filmek játsszák a főszerepet.
Ma kezdődtek a francia filmnapok a kolozsvári Győzelem moziban. A négynapos vetítéssorozat keretén belül ez alkalommal az afrikai filmek játsszák a főszerepet.
Újabb névvel bővült a magyar Ezüst Medve-birtokosok listája.
Kemény, influenzateli harminckilenc napos munka után befejeződött Kocsis Ágnes új filmje, a Pál Adrienn forgatása.
Lakatos Róbert Moszny és Csendország című filmjét vetítik hétfőn, március 9-én, 17 órai kezdettel a kolozsvári Reményik Sándor Galériában.
Mickey Rourke, Vincent Cassel és a brazil Alice Braga játssza a főszerepeket a Paolo Coelho 11 perc című regényéből készülő filmben.
Az eseményt kitalálói és szervezői kifejezetten az elmúlt idők elmérgesedő szomszédi viszonyai ellenében pozicionálták. Arra buzdították a filmverseny résztvevőit, hogy a normális szlovák–magyar együttélésről, illetve általában a másság elfogadásáról beszéljenek.
Cakó Ferenc, Mohi Sándor és Alexei Alexeev filmjei indulnak a tamperei nagydíjért, az Észak-Európában elsőként alapított nemzetközi filmversenyen Finnországban – jelentette a Magyar Filmunió.
A budapesti Goethe Intézetben járt Astrid Proll annak kapcsán, hogy március 11-én a német filmhéten – és egy nappal később a magyarországi mozikban – bemutatják az Uli Edel rendezte, A Baader-Meinhof csoport című, német–francia–cseh koprodukcióban készült filmet.
Az mti szerint az eddig legsikeresebb francia film, a Bienvenue Chez Les Ch'its (Isten hozott a Ch'itiknél) rendező-színésze, Dany Boon az európai filmtörténet legjobban fizetett sztárja.
Az 54 esztendős Ang Lee már kétszer nyerte el a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt: 2005-ben a Brokeback Mountain - Túl a barátságon című filmért, 2007-ben pedig az Ellenséges vágyakért.
1 hónapja – írta Zalán Márk
13 napja – írta Zsikla Zoltán
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 134 perc, 2026
Rendező: Gore Verbinski
Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025
Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux
Színes bűnügyi, filmdráma, 112 perc, 2026
Rendező: Tom Harper
Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026
Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson
Amatőr film, 1, perc, 1928
Rendező: Orbán Lajos
Dokumentumfilm, 71, perc, 2015
Rendező: Szomjas György
Amatőr film, Dokumentumfilm, 17, perc, 1981
Rendező: Márton Jenő, Nagy Gábor
Amatőr film, 2, perc, 1931
Rendező: Orbán Lajos
Fikciós film, Amatőr film, 27, perc, 1979
Rendező: Márton Jenő, Nagy Gábor
Amatőr film, 3, perc, 1928
Rendező: Orbán Lajos
Dokumentumfilm, 105, perc, 1988
Rendező: Gulyás Gyula, Gulyás János
Dokumentumfilm, 46, perc, 1997
Rendező: Szomjas György
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 134 perc, 2026
Rendező: Gore Verbinski
Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025
Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux
Színes bűnügyi, filmdráma, 112 perc, 2026
Rendező: Tom Harper
Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026
Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson