13 premier a Fimtettfeszten 13 premier a Fimtettfeszten

13 premier a Fimtettfeszten

Szinte minden műsorra tűzött nagyjátékfilm, dokumentum- és ifjúsági filmet erdélyi premierként vetít a Filmtettfeszt Magyar Filmnapok. Nyilvános az október 2. és 5. között 10 erdélyi városban megrendezett filmszemle programja!

Filmtettfeszt 2014

A városonként két, három vagy négy napos program olyan nemzetközi fesztiválsikereket foglal magába, mint Pálfi György Szabadesése, a Szász Attila rendezte A berni követ, Zomborácz Virág első nagyjátékfilmje, az Utóélet, a Szerbiában díjazott Free Entry és a CineFesten éppen a napokban bemutatott és díjazott, Reisz Gábor-féle VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan. A könnyed vígjáték műfaját képviseli a Megdönteni Hajnal Tímeát, és a „fajsúlyosabb” darabok között mutatkozik be Az erdő – általa először került a fesztivál programjába vajdasági rendező (Tolnai Szabolcs) alkotása. De nem láthatta korábban az erdélyi moziközönség a Couch Surfot, Dyga Zsombor filmjét sem, és az Isteni műszak csupán a kolozsvári TIFF nézőihez jutott el mostanig.

Kép a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmből

A kilenc játékfilmhez két ifjúsági film is társul, szintén erdélyi premierként: Mátyássy Áron Berosált a rezesbanda című filmje egy vidéki városka fellázadt iskolásairól szól, az Aura című film pedig sci-fi egy maroknyi fiatalról, akik autójukkal elakadnak egy rejtélyes, sötét erdőben.

A dokumentumfilmek közt is több újdonság szerepel: Halász Glória Dr. Lala című filmje egy bohócdoktor megható portréja, Varga Ágota A tartótiszt című munkája döbbenetes és felkavaró vallomások sorozata, az Overdose – Vágta egy álomért (r. Ferenczi Gábor) pedig a legendás magyar versenyló és a vele kapcsolatban álló szereplők története.

Szintén premier, ám ezúttal a legkisebbeket szólítja meg: a 14. Filmtettfeszt hét városban vetíti a Bogyó és Babóca 3. – Játszótársakat, a népszerű rajzfilmsorozat harmadik évadját, amely augusztus végén került a magyarországi mozikba.

Kép a Bogyó és Babóca 3. – Játszótársak című rajzfilmsorozatból - Gömbi tornya

A filmek nagyrészét román, ritkább esetben angol felirattal vetítjük. A belépés minden helyszínen, a fesztivál összes vetítésére és kísérőprogramjára ingyenes. A 14. Filmtettfeszt idei filmválogatásai megtekinthetőek lesznek október 2. és 5. között Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon, Szebenben, Nagybányán, illetve idén először Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Besztercén is.

A fesztivál teljes programja elérhető a filmtettfeszt.ro honlapon.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers