Megkezdődött a Cinefest Megkezdődött a Cinefest

Megkezdődött a Cinefest

A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált sokan Magyarország legjobb filmes mustrájaként emlegetik; a hazai fesztiválok közül ennek legerősebb a versenyprogramja: tizennégy alkotásnak van itt a hazai premierje, köztük olyannak is, amelyet az amerikai bemutató előtt láthat a magyar közönség.

A 8. Jameson CineFest, azaz a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyen kívüli nyitófilmjét A segítséget (The Help) például Golden Globe- és Oscar-esélyesként emlegetik. Tate Taylor rendező – Emma Stone, Viola Davis és Bryce Dallas Howard főszereplésével készült – mozija az utóbbi hetek egyik legnagyobb felfedezése és legnagyobb anyagi sikere.

A Kitekintő-szekcióban hat film lesz látható, és az alkotások nagy részét (szintén először Magyarországon) a legmodernebb rendszerben, kristálytiszta képminőségben vetítik. Ugyancsak először fordul elő, hogy nemzetközi ökumenikus zsűri is értékeli a látottakat.

Folytatódik idén is a filmtörténeti sorozatuk, a CineClassics, amelynek részeként egyebek mellett a hetven éve készült mesterművel, az Emberek a havason című alkotással és rendezőjével, Szőts Istvánnal foglalkoznak. Pintér Judittal közös szervezésben retrospektív vetítés és konferencia tárgya lesz a magyar film egyik legnagyobb alakjának élete, a Miskolci Galéria Petró-házában pedig kiállítás idézi fel Szőts Istvánt és filmjeit. Ugyancsak szó lesz a művész Röpirat a magyar filmművészet ügyében című könyvéről is, amely máig aktuális, sőt talán időszerűbb, mint valaha.

A CineFest művészeti igazgatója, Csákvári Géza munkája most érett be, hiszen a miskolci programsorozatra olyan alkotásokat gyűjtött be, amelyek kurrensek a nemzetközi porondon is – állapították meg a filmes szakemberek a megnyitón.

Idén mintegy ötszázötven művet neveztek a nyolcadik miskolci filmmustrára, amely szeptember 25-éig tart.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Friss film és sorozat