Gimme Shelter
Történet
Itt volt vége. A Woodstock-szellemiségnek, a szeretetről és a békéről szőtt hippi-álmoknak. A hatvanas éveknek. A hullámzó tömegben, a koncert helyszíne előtt összetorlódott kocsisorban lett vége egy Altamont néven ismert helyen. A film készítői, akik maguk is elképedve néztek kamerájukba, felvették az egészet, ahogy a rendezvényt fokozatosan maga alá temetette az erőszak és a káosz. Három évtizeddel később, nem utolsó sorban a digitális felújításnak hála, Albert és David Maysles dokumentumfilmje a Rolling Stones legendás altamonti fellépéséről jobb, mint valaha - mind képben, mind hangban. A felvételek felkavaróak és szürreálisak, de a lényeg mégis a zene - olyan klasszikus Stones-számok, mint a Satisfaction és a Sympathy for the Devil, amelyeket úgy játszanak, mintha az életük függne tőle.
Ezt írtuk a filmről:
De jó lehetett ott lenni! – A koncertfilmekről és pár rendhagyó példáról
A hang, a dalok, a zene, a színpadon látható munka és koreográfia adott, de mindez a koncertfilmekben a montázs, a kép- és hangvágás, a szerkesztés alkotóelvei mentén válik a koncertet kiegészítő, kibővítő dokumentummá, melynek hangulata, hangvétele, tempója és dinamikája strukturált és manipulált. A koncertfilmek évtizedek óta bevetté vált, kellemetlenül és unalmasan standardizált beállításain túl is van azonban élet. Akadnak olyan filmek, melyek ebben az elhanyagolt dokumentumfilmes alműfajban is képesek újat mutatni, máshogy gondolkodni.