A gorilla délben fürdik
Dusan Makavejev
1993
A gorilla délben fürdik

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A gorilla délben fürdik

Színes, jugoszláv, német, 83 perc, 1993
Magyar cím
A gorilla délben fürdik
Nemzetközi cím
Gorilla Bathes at Noon

Történet

"Dusan Makavejev frivol históriájában egy szovjet tiszt ügyetlenkedik az újraegyesített Berlinben. A dicső hadsereg dicső katonája valahogy ottrekedt az egykori birodalmi fővárosban, és kínjában megpróbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Gyerekes daccal int a sorsnak: ha a történelem nem vesz tudomást rólam, én sem törődöm vele, majd meglátjuk, kié az utolsó szó. Senkié. Egyszerűen elmennek egymás mellett." (Koltai Ágnes)

Ezt írtuk a filmről:

Egy forradalmi életmű, a VÉGE felirat felől nézve – Dušan Makavejev-portré

Borzasztó leírni, nem a cinizmus mozgatja az ujjakat a laptopon: Dušan Makavejevnek meg kellett halnia, hogy eszünkbe jusson, hogy élt. Hogy felidéződjenek bennünk filmjeinek címei, képsorai, hangulati, szemléleti sajátosságai, és a fejünkhöz kapjunk: hát persze, ő volt a jugoszláv új hullám, a végül „feketének” minősített novi film vezéralakja, a modernista európai filmművészet egyik legjelentősebb egyénisége. Egykori kedvencünk, bálványunk.

Tanulmány, 2019. július 26. – írta

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
A gorilla délben fürdik

A gorilla délben fürdik

Színes vígjáték, filmdráma, 83 perc, 1993

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur