A Farkasember
George Waggner
1941
A Farkasember

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A Farkasember

Fekete-fehér, amerikai, 70 perc, 1941
Magyar cím
A Farkasember
Eredeti cím
The Wolf Man

Videó, előzetes, trailer

Jobb ha tudod: a Filmtett nem videómegosztó, videóletöltő vagy torrentoldal, az oldalon általában a filmek előzetesei nézhetőek meg, nem a teljes film!

Ezt írtuk a filmről:

Én vagyok Drakula, avagy Blaskó úr esete a világhírrel – Lugosi Béla-portré

Lugosi Béla évtizedekre meghatározta a módot, ahogyan Drakulát alakítani lehetett a vásznon. És bár azóta több száz, ha nem több ezer színész bújt a vérgróf bőrébe, az etalon mégis a Lugosi-féle karakter maradt, amihez viszonyítani, amitől eltérni lehet, így vagy úgy. Pedig nem örült, hogy beskatulyázták az örök gonosz szerepébe.

Tanulmány, 2015. november 20. – írta

Drakula háza – A Universal stúdió története I.

A Universal a második legrégibb aktív hollywoodi filmstúdióként egyidős az amerikai filmiparral, 99 éves történetén keresztül a mozgókép evolúciója is végigkövethető. Pedig az alapító, Carl Laemmle kicsiben kezdte: a Universal a „Kicsik” egyike volt, és mivel nem tudott versenyezni az „Nagyok” szuperprodukcióival, egy ellentmondásos rétegműfajhoz, a horrorhoz nyúlt, leginkább emblematikus filmjei így a Drakula és a Frankenstein nyomán indult horrorciklus opuszai.

Tanulmány, 2011. március 14. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
A Farkasember

A Farkasember

Fekete-fehér horror, 70 perc, 1941

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek

  • Savage House

    Színes filmdráma, vígjáték, 114 perc, 2026

    Rendező: Peter Glanz

  • Half Man

    Színes filmdráma, 368 perc, 2026

    Rendező: Alexandra Brodski, Eshref Reybrouck

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

  • Odüsszeia

    Színes fantasy, filmdráma, kalandfilm, 173 perc, 2026

    Rendező: Christopher Nolan

  • Gonosz halott: Égj!

    Színes fantasy, horror, 120 perc, 2026

    Rendező: Sébastien Vanicek

  • Savage House

    Színes filmdráma, vígjáték, 114 perc, 2026

    Rendező: Peter Glanz

  • Half Man

    Színes filmdráma, 368 perc, 2026

    Rendező: Alexandra Brodski, Eshref Reybrouck