Országépítő
Aki Torockót választotta
A vonat
Domokos János ötlete alapján négy stáb négy utazás történetét meséli el. Négy, egymást nem ismerő ember négyfelől indul el, s ugyanazon a vonaton utaznak Romániába. Útjaik keresztezik egymást, megismerkednek egymással, másokkal, majd elválnak. Johannes, a Bécsben élő egykori csíkdámfalvi tanító halottak napja alkalmából kimegy a temetőbe. A szakfordító letelepedési engedélyéhez szüksége [...]
Toronyvigyázó
Debreczeni László 1928-ban határozta el, Hogy a műemlékvédelem lesz az életcélja. Kós Károly és Malonyai Dezső nyomán fordult érdeklődése az erdélyi műemlékek felé. Ő valósította meg az első átfogó erdélyi műemlékfelmérő programot. Gazdag életútját mutatja be a film.
Kerti ünnep
A 100 éves Gödöllői Művésztelep egykori tagjainak leszármazottjai emlékeznek Nagy Sándor műteremházának kertjében. A közösség hitvallását a művészek egykori írásai alapján idézi fel a film, bemutatva legfontosabb műveiket: festményeket, freskókat, üvegablakokat és grafikákat. Elkalauzolja a nézőket művészetük forrásvidékére, az erdélyi Kalotaszegre. Megismertet a művészetek egysége érdekében [...]
"A magok oltalmára..." – erdélyi erődtemplomok, I–XIX.
Erdély keleti és délkeleti hegyvidékeire a magyar törzsszövetség részeként letelepített székelység szabadparaszti státuszát az állandó hadkötelezettség biztosította. A fontos katonai szerepet betöltő népcsoport feladata Erdély védelme volt a keletről érkező vándor népekkel, majd a török és tatár betörésekkel szemben. A központi támogatást nem élvező székely székek lakosságának védelm [...]
Áldozat
Az Áldozat című dokumentumfilm egy egyszerű csíkszeredai polgár, Páll Zoltán életútját és egyúttal Csíkszereda történelmi városmagja megsemmisítésének tragédiáját idézi visszaemlékezések, és Páll Zoltán életrajzi feljegyzéseinek segítségével. A főhős saját kezűleg épített otthona a hetvenes évek végén, Csíkszereda szisztematizálásakor „bontás alá” esett, s bár Páll [...]
Friss
Hírek
Kritikák
-
Vidéki erkölcsök – Peter Glanz: Savage House
1 napja – írta Fazakas Lehel
-
Remake-odüsszeia – Thomas Kail: Moana / Vaiana
12 napja – írta Lubianker Dávid
Cikkek
-
Nyers/anyag – A 14. Friss Hús magyar versenyprogramjáról
1 hónapja – írta Lubianker Dávid
-
Egysnittes gerendagyakorlat – Megkezdődött a 25. TIFF
1 hónapja – írta Jakab-Benke Nándor
-
Vásznak, deszkák, templomok – Beszélgetés Aidan Gillennel
17 napja – írta Hegyi Réka
-
Cannes 2026, percről percre
1 hónapja – írta Váró Kata Anna, Jakab-Benke Nándor
-
TIFF 2026, percről percre
1 hónapja – írta a szerk.
Friss film és sorozat
erdélyi filmtár
-
Viva Constanța!
Dokumentumfilm, 43, perc, 2006
Rendező: Ambrus Emese -
Hegyizene 1.
Dokumentumfilm, 74, perc, 2024
Rendező: Szendőfi Balázs -
Időt őrlő vízimalmok
Dokumentumfilm, 49, perc, 2024
Rendező: Fábián Andor -
Romanian Sunrise
Fikciós film, 24, perc, 2014
Rendező: Visky Ábel -
Világszép Gyilkos-tó
Dokumentumfilm, 20, perc, 2017
Rendező: Dezső Mátyás -
Ikrek
Dokumentumfilm, 70, perc, 2005
Rendező: Bálint Arthur -
Folyik a tej
Fikciós film, 7, perc, 2017
Rendező: Holhos Fanni