Romantikus

Mongol

Színes életrajzi, filmdráma, háborús, romantikus, 126 perc, 2007

Temudjin története a XII. századból aligha cseng ismerősen, hiszen mikor megismerte és félni is megtanulta nevét a világ, akkor már Dzsingisz Kánként emlegették. Sergei Bodrov (A kaukázusi fogoly) trilógiájának első része Temudjin felemelkedésének viszontagságos útja. Apja, a kán halála után magára marad, de célját nem téveszti szem elől: a mongol törzseket egyesíteni kell.

Gyorsbüfék, gyors nők

Színes vígjáték, romantikus, 95 perc, 2000

Bellának, egy New York-i gyorsétterem harmincas pincérnőjének magánélete maga a katasztrófa. Férj, gyerek nincs, ellenben van egy üres kapcsolata egy Broadway-rendezővel. A gyorsbüfében Bella a hely lelke, nemcsak főnöke, de vendégei szerint is. Mamája nem bízik életrevalóságában, ezért több száz kilométer távolságról szervezi lánya randevúját. A kiszemelt: Bruno, az öntörvényű és önjel [...]

Vejedre ütök

Színes vígjáték, romantikus, 115 perc, 2004

Négy évvel ezelőtt a közönség láthatta, amint Greg Beckur egyetlen hétvége leforgása alatt elveszti poggyászát, felgyújtja a kertet, kicsit elveti a sulykot vízi röplabdázás közben, befest egy macskát, és hazugságvizsgálaton esik keresztül, mégpedig Jack Byrnes jóvoltából - aki nem más, mint a barátnőjének apja, akiről kiderül, hogy nem is ritka virágokkal foglalkozik [...]

Alkonyat – Újhold

Színes filmdráma, fantasy, horror, romantikus, 130 perc, 2009

Elérkezik Bella 18. születésnapja, ami borzalmas esemény számára, hiszen máris egy évvel "öregebb lesz" mint Edward. Túl borzalmas, ahhoz, hogy még meg is ünnepelje. Alice mégis szervez neki egy születésnapi bulit, ami balul sül el, mikor az ajándékbontásra kerül sor...

Mrs. Miniver

Fekete-fehér filmdráma, háborús, romantikus, 134 perc, 1942

Mrs. Miniver és családja a középosztálybeliek boldog és kiegyensúlyozott életét éli a második világháború előtti Angliában. A hadiállapot bejelentése azonban felforgatja valamennyiük békés mindennapjait. A legidősebb fiú, Vin bevonul a légierőhöz, az apja, Clem motorcsónakokat gyűjt össze, hogy a csatornán visszavonuló hajók segítségére siessenek. Az asszony pedig véletlenül szemtől-szembe kerül egy rég [...]

Jezebel

Fekete-fehér filmdráma, melodráma, romantikus, 104 perc, 1938

1852, New Orleans. A csinos, ám önfejű July meggondolatlan kijelentéseivel és felelőtlen tetteivel visszariasztja vőlegényét a közelgő házasságuktól. A jegyesség felbontását később a lány százszor is megbánja, de egykori udvarlója már másnál vigasztalódik. Amikor a városban kitörő sárgalázjárványban egykori kedvese is megbetegszik, mindent elkövet, hogy ő maga ápolhassa a férfit. "Scarlett O'Hara kelt életre July szem [...]

Kis Toni

Színes vígjáték, filmdráma, romantikus, filmszatíra, 95 perc, 1998

A rendező saját, abszurd színdarabját, egy fordulatos szerelmi háromszög-történetet filmesített meg. Brandt, a jámbor és analfabéta farmer hosszú ideje él kettesben kövér, gyermektelen feleségével, Keettel. A feleségnek az a gondolata támad, hogy férjéhez a városból hív egy tanárnőt, hogy megtanítsa írni-olvasni. Jól haladnak a leckék, melyek közben Brandt és a fiatal tanárnő, Lena között [...]

Utolsó jelentés Annáról

Színes filmdráma, romantikus, 100 perc, 2009

Egy fiatal irodalmár azt a feladatot kapja, hogy rábírja a hazatérésre az évtizedek óta emigrációban élő Kéthly Annát. Péter, Annán keresztül felfedez egy másik Magyarországot. Találkozásuk szellemi párbaj, amely régi érzelmeket kavar fel.

Sylvia

Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 110 perc, 2003

Tehetséges, ám zaklatott lelkivilágú költő Sylvia Plath. Férje és költőtársa, Ted árnyékában Sylvia képtelen rátalálni a saját "hangjára", ráadásul férje hűtlensége tovább rombolja önbizalmát. A fiatalasszony depresszióssá, egyre bizonytalanabbá válik. Amikor útjaik végre elválnak, iszonyatos teher esik le Sylvia válláról. Képes lesz fölemelkedni a lélek sötét bugyraiból, megtalálni önmag [...]

Párnacsaták

Színes vígjáték, romantikus, 102 perc, 1959

Egy férfinak és egy nőnek ikertelenfonja van, ezért egymás agyára mennek. Később viszont a pasas elkezd más hangon udvarolgatni a nőnek...

Szűrő
Műfajok
Kiemelt kategóriák

Friss film és sorozat

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat