Rogue Pictures

Filmjei a Filmtetten

Pokoli édenkert

Színes thriller, 98 perc, 2009
Gyártó

Cliff (Steve Zahn) és Cydney (Milla Jovovich) már mindent elterveztek. Épp Hawaiira tartanak, a nászutasok paradicsomába és alig várják, hogy átadják magukat a kalandnak egy csodálatos szigeten. Az eldugott túraösvényeken más párokkal is összefutnak. Kale (Chris Hemsworth) és Cleo (Marley Shelton) majd Nick (Timothy Olyphant) és Gina (Kiele Sanchez) is az ő útjukat járja, amikor néhány rémült túrázótól értesülnek róla, hogy pszichopata [...]

Elolvasom a kritikát

Amerikai pite 6. – Béta-ház

Színes vígjáték, 88 perc, 2007
Gyártó

Az ifjabbik Stifler végre kijárja a középiskolát, s a következő cél az egyetem. Hamar rájönnek persze a gólyák, hogy minden egyetemista életében csak pár dolog a fontos, azaz a szex, a pia, és a buli. Létrehoztak már egy szervezetet is, ahol a fiatalok kiélhetik magukat, és ennek a központja az előző részből már jól ismert Béta-ház, vagyis minden, ami egy [...]

Amerikai pite 5. – Pucér maraton

Színes vígjáték, 97 perc, 2006
Gyártó

Ez a pite is olyan hatalmasat fog durranni, mint az eddigiek! A történet középpontjában ezúttal Erik Stifler, Matt és Steve unokatestvére áll, akinek eltökélt szándéka, hogy bármilyen áron is, de mindenképpen el akarja veszíteni a szüzességét. Persze a legifjabb Stifler a család idősebb férfitagjainak hagyatékát sem kótyavetyélheti el, így hát kénytelen indulni a kollégium meztelen futóverseny [...]

Amerikai pite 4. – A zenetáborban

Színes vígjáték, 94 perc, 2005
Gyártó

Minden idők egyik legőrültebb vígjáték-sorozatának egy újabb vicces szeletét ismerhetjük meg! Az Amerikai pite 4-ben Stifler öccsét, Matt-et egy rosszhírű nyári zenetáborba száműzik, ahol rengeteg balhét csinál, rejtett kamerák, no meg dögös ifi-vezetők bevonásával. Ezután viszont belezúg az egyik tábori lányba, Elyse-be és még a testvérén, Bránermájszteren is túltesz. Jim apja [...]

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond