A digitális átállás vajon a technológiai fejlődésen túl is felforgatja a filmművészetet? Szükségünk van-e még arra a közösségi élményre, amit a mozizás jelent százhuszonnyolc éve?
Színes vígjáték, filmdráma, romantikus, 127 perc, 2021 Rendező, Forgatókönyvíró
A húszas-harmincas évei fordulóján járó Julie-t négy éven keresztül követjük, a norvég lány a szerelmi életében és karrierjében is a helyes, sorsfordító döntéseket próbálja meghozni – még ha egyszer megfontolt, máskor elhamarkodott választásaival fájdalmat is okoz a szeretteinek, vagy éppen saját magának. Ahhoz, hogy Julie élete egyenesbe jöjjön, először önmagát kell megtalálnia és elfogadnia – r [...]
Színes filmdráma, fantasy, 116 perc, 2017 Rendező, Forgatókönyvíró
Thelma, egy vallásos háttérrel rendelkező norvég diáklány Oslóba költözik, ahol beleszeret egy másik lányba. S miközben szégyenérzettel terhelt szexuális ébredését éli meg, Thelma felfedezi, hogy természetfeletti képességgel és erővel rendelkezik.
Színes filmdráma, 109 perc, 2015 Rendező, Forgatókönyvíró
Három évvel a neves háborús fotóriporter halála után egy kiállítás szervezése újra összehozza az elhunyt anya családját. Az apa azóta egyedül neveli kisebbik fiát, aki mind jobban eltávolodik tőle. Nagyobbik fia várandós feleségével él együtt, és hosszú idő után tér vissza ismét a szülői házba. A fotók válogatása közben régi sebek [...]