Alpha
Színes filmdráma, thriller, 126 perc, 2025
Producer
Producer
Egy kortárs disztópiában vagyunk, ahol titokzatos kór pusztít: aki elkapja, márvánnyá változik.
Egy kortárs disztópiában vagyunk, ahol titokzatos kór pusztít: aki elkapja, márvánnyá változik.
A harmincas évek romantikus Párizsában egy fiatal, kezdő színésznőt meggyanúsítanak egy neves filmproducer meggyilkolásával.
Amikor a 85 éves André agyvérzés következtében kórházba kerül, a lánya Emmanuelle azonnal apja segítségére siet. A félig lebénult apa egy megrázó kéréssel fordul a lányához: segítséget kér, hogy vessenek véget az életének. Emmanuelle nem tudja, mihez kezdjen. Hogyan lehetne egy ilyen sokkoló kérésnek eleget tenni, amikor az édesapja életéről van szó?
Egy lyoni papot közel hetven gyerek szexuális zaklatásával, felettesét, Lyon érsekét, pedig az ügy eltussolásával vádolták meg. Felnőttként három áldozat szembenéz a múlttal.
A törékeny Chloé szerelembe esik pszichológusával, Paullal. Pár hónapra rá oda is költözik hozzá, ám hamarosan az az érzése támad, hogy szerelme nem fedte fel előtte teljes valóját.
1919-et írunk, az első világháború véget ért, a hatása azonban még nem múlt el nyomtalanul. A német Anna vőlegényét, Frantzot gyászolja, aki a fronton vesztette el az életét. Egy nap titokzatos férfi jelenik meg Frantz sírjánál, akit rejtélyes kapcsolat köt a halott katonához. A francia Adrian jelenléte nem csak a német kisvárosban okoz konfliktust, Frantz szüleit is felkavarja fiuk régi [...]
Lengyelország, 1945 tele. Mathilde Beaulieu fiatal segítőként dolgozik a francia Vöröskereszt egy különleges területén. Az a feladatuk, hogy megtalálják, kezeljék és hazaküldjék a francia túlélőket a német táborokból.
Csokoládé, a színesbőrű bohóc korának szimbolikus személye volt, aki megihlette a világhírű festőt, Toulouse Lautrec-et és feltűnt az első filmkészítőkként számon tartott Lumiére testvérek alkotásaiban is.
Egy 17 éves lány portréja négy évszakon és négy dalon keresztül.
Kapcsolódó cikkek:
13 napja – írta Gyöngyösi Lilla
2 napja – írta Murai András
16 napja – írta Zsikla Zoltán
1 hónapja – írta Zalán Márk
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 134 perc, 2026
Rendező: Gore Verbinski
Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025
Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux
Színes bűnügyi, filmdráma, 112 perc, 2026
Rendező: Tom Harper
Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026
Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson
Dokumentumfilm, 105, perc, 1988
Rendező: Gulyás Gyula, Gulyás János
Amatőr film, 1, perc, 1928
Rendező: Orbán Lajos
Fikciós film, Amatőr film, 27, perc, 1979
Rendező: Márton Jenő, Nagy Gábor
Dokumentumfilm, 46, perc, 1997
Rendező: Szomjas György
Amatőr film, Dokumentumfilm, 17, perc, 1981
Rendező: Márton Jenő, Nagy Gábor
Dokumentumfilm, 71, perc, 2015
Rendező: Szomjas György
Amatőr film, 3, perc, 1928
Rendező: Orbán Lajos
Amatőr film, 2, perc, 1931
Rendező: Orbán Lajos
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, vígjáték, 134 perc, 2026
Rendező: Gore Verbinski
Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025
Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux
Színes bűnügyi, filmdráma, 112 perc, 2026
Rendező: Tom Harper
Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026
Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson