Haldoklás, de komédia (Sterben)
Színes filmdráma, 183 perc, 2024
Szereplő
Szereplő
A film a berlini karmester, Tom Lunies szétesett családjának történetét meséli el, amelynek tagjai már régen elhidegültek egymástól.
A film a berlini karmester, Tom Lunies szétesett családjának történetét meséli el, amelynek tagjai már régen elhidegültek egymástól.
„Egy lányról szól, aki a bátyját, illetve egy anyáról és apáról, akik a fiukat veszítették el: mindhárman ugyanazt az embert, mégis mind valaki mást. Gyászuk tehát közös, azt mégsem tudják egymással megosztani. A film legeredetibb figurája, tulajdonképpeni katalizátora egy festő (Josef Bierbichler), akit az anya azzal bíz meg, hogy fesse le gyermekeit egyetlen hatalmas képen, úgy, mintha a [...]
A Michel Houellebecq sokat vitatott regényén alapuló film a két, egymástól merőben más féltestvért, Michael-t és Bruno-t, illetve zavaros szexuális életüket mutatja be. Kaotikus gyermekkorukat követően – hippi anyjuk csak afférjaival törődött – a molekuláris biológus Michael sokkal inkább érdeklődik a gének, mint a nők iránt, míg Brunot csakis szexuális vágyai kötik le, amelyeket azonban többnyire csak [...]
Kapcsolódó cikkek:
Berlin, 1945 április. Egy nép a bukására vár. A főváros utcáin kegyetlen harcok folynak. Hitler a katonai vezetőséggel és néhány hívével elsáncolja magát a vezetőségi bunkerben. A Birodalom helyzete a Vörös Hadsereg előrenyomulásával egyre reménytelenebbé válik. A folyamatos bombázások állandó rettegésben és életveszélyben tartják a város elkeseredett lakosságát. Miközben az utcákon [...]
Kapcsolódó cikkek:
28 napja – írta Szabó R. Ádám
19 órája – írta Lubianker Dávid
1 hónapja – írta Kovács Patrik
1 hónapja – írta a szerk.
1 hónapja – írta Kovács Patrik
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell
Dokumentumfilm, 43, perc, 2006
Rendező: Ambrus Emese
Dokumentumfilm, 74, perc, 2024
Rendező: Szendőfi Balázs
Dokumentumfilm, 20, perc, 2017
Rendező: Dezső Mátyás
Fikciós film, 24, perc, 2014
Rendező: Visky Ábel
Fikciós film, 7, perc, 2017
Rendező: Holhos Fanni
Dokumentumfilm, 49, perc, 2024
Rendező: Fábián Andor
Dokumentumfilm, 70, perc, 2005
Rendező: Bálint Arthur
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2026
Rendező: David Robert Mitchell