Búzási Gyopár

Filmjei a Filmtetten

Bernády Amerikába megy

Színes animációs film, dokumentumfilm, 5 perc, 2023
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

1911-ben Erdélyben földgázra bukkannak, erre Bernády György, Marosvásárhely ambiciózus polgármestere, nagyot álmodik: nyugati mintára hazai innovációt. Lelkesedése egészen Amerikáig repíti őt. De készen áll-e a hazai terep bármiféle újra?

Az utolsó mese

Színes animációs film, 6 perc, 2021
Rendező, Vágó

A daliás királyfi végigjátsza a jól ismert játékot: útnak indul, legyőzve minden akadályt, hogy végül elnyerje a királylányt és a boldogságot, ahogy azt a mesékben illik. Azonban a történet itt nem ér véget, mert ami ezután következik, arra a mesetörténelem nem készítette fel hőseinket. A film Ottlik Géza szövege alapján készült.

Babuka a fűben

Színes animációs film, dokumentumfilm, 11 perc, 2017
Rendező, Vágó

Babuka, egy gyönyörű, fiatal nő, a háború idején mesébe illő történetet élt meg: a legnagyobb nyomor közepén felbukkant egy titokzatos amerikai megmentő, aki szerelemből – az új élettől kezdve – mindent meg akart adni neki. Babuka akkor még nem tudta, hogy ki is, illetve kivé válik ez a fiatalember, de sok év múlva fény derült a kilétére, és ez mindent átértelmezett.

Párnaarc

Színes kisjátékfilm, 11 perc, 2017
Rendezőasszisztens

A zárkózott Béla hotelszobájának magányában egy párnafigura társat kreál magának, de az ismeretlen szobalány újra meg újra elágyazza újdonsült barátját.

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Dracula

    Színes vígjáték, 175 perc, 2025

    Rendező: Radu Jude

  • Bugonia

    Színes bűnügyi, sci-fi, vígjáték, 120 perc, 2025

    Rendező: Jorgosz Lanthimosz

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • The Paper

    Színes tévésorozat, vígjáték, 300 perc, 2025

    Rendező: Greg Daniels, Matt Sohn, Jeffrey Blitz, Ken Kwapis, Paul Lieberstein

  • Alien: Föld

    Színes horror, sci-fi, tévésorozat, 440 perc, 2025

    Rendező: Noah Hawley

  • Predator: Halálbolygó

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 115 perc, 2025

    Rendező: Dan Trachtenberg

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger