Bollók Csaba

Bollók Csaba

Bollók Csaba (Eger, 1962) magyar filmrendező, a 38. Magyar Filmszemle szerzői fődíjának nyertese.

1987-ben szerzett angol–magyar szakos diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán Debrecenben. Később a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tévérendező szakát is elvégezte (1994-ben).

A Balázs Béla Stúdióban készített rövidfilmjei és első játékfilmje, az Észak, Észak számos nemzetközi filmfesztiválon szerepelt. 2000-ben Balázs Béla-díjat kapott.

Legnagyobb hivatalos sikere a 2007-es Filmszemlén a szerzői (művész) film kategória fődíját (és a Diákzsűri fődíját) elnyerő Iszka utazása. Az alkotás világpremierjét a Berlinale fesztivalon tartották, majd megkezdődött a sikeres fesztiválkörút, amelyről Bollók Csaba a film blogján számolt be.

Felesége és alkotótársa Csere Ágnes színésznő, aki az Iszka utazása című díjnyertes filmnek producere is volt.

(Wikipédia)

Filmjei a Filmtetten

East Side Stories

Színes , 90 perc, 2010
Rendező, Forgatókönyvíró

Bollók Csaba: THE SUNNY SIDE Hőseinknek, Gavronak és Ginának, deus ex machina megadatik, hogy három korban is megszülethetnek. A mű a századelő, a „virágzó szocializmus", és az új világ korában meséli el Gavro és Gina szerelmi történetét, amelynek tétje a személyes boldogság lehetősége, vagy lehetetlensége a folyamatosan háborúk tépázta balkáni régióban. Török Ferenc: THE FLIP SIDE [...]

Elolvasom a kritikát

Iszka utazása

Színes filmdráma, 93 perc, 2007
Rendező, Forgatókönyvíró

A film egy "igen-igen kemény világról" szól: Iszka, a Déli Kárpátok bányavidékén az utcán nő fel, viszontagságos gyerekkora után idő előtti felnőtté érik, feketekereskedők hálójába kerül, miközben kalandos utazása során eljut a Fekete-tengerig. "– Azt mondják voltál a tengernél. – Igen. – Én azt nem hiszem el. – Voltam. – És mikor voltál? – Régen. – És kivel voltál? – Én, Pinokkió és [...]

Kapcsolódó cikkek:

Száz év fotográfia

Színes dokumentumfilm, 49 perc, 2001
Rendező, Forgatókönyvíró

Száz év fotográfia - avagy az ördög masinája Zabolán. Az időben száz évet utazunk, de a tér állandó: a háromszéki Zabola idősebb lakói mesélnek az elmúlt évszázad történéseiről, amelynek résztvevői voltak, s amelyeknek tanúja volt a kovásznai fényképész is.

Bollók Csaba

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini