Triple 9
Színes bűnügyi, thriller, 115 perc, 2016
Gyártó
Gyártó
Bűnözők és korrupt zsaruk egy rendőrtiszt meggyilkolását tervezik annak érdekében, hogy eddigi legnagyobb balhéjukat vihessék véghez a városban.
Bűnözők és korrupt zsaruk egy rendőrtiszt meggyilkolását tervezik annak érdekében, hogy eddigi legnagyobb balhéjukat vihessék véghez a városban.
A Boston Globe fényt derít a helyi katolikus érsekségen belüli gyermekmolesztálásokra, ami alapjaiban rengeti meg az egyházat.
Az 1820-as években a prémvadász Hugh Glass a bosszú ösvényére lép, hogy elégtételt vegyen azokon, akik sorsára hagyták egy medvetámadás után.
Nyolcrészes HBO-tévésrozat, amelyben két detektív egy 17 éve lezáratlan ügyet vesz elő Louisianában.
Egy felnőni képtelen New York-i színműíró lavírozásai anyja, idegösszeomlása és sikertelen karrierje között.
Ebben a filmes kísérletben egykori gyilkosokat, köztük az indonéz félkatonai vezetőt, Anwar Congót kérték fel, hogy újrajátsszák életüket az általuk kedvelt amerikai filmek stílusában. Amikor 1965-ben Sukarno elnököt és kormányát megbuktatta a hadsereg, Anwar csapataival részese lett a több mint egymillió kommunistagyanús személy és kisebbségi kínai életét követelő tömeggyilkosságoknak. Anwarék részletesen újrajátssz [...]
Kapcsolódó cikkek:
Aszteroida közelít a Föld felé. Dodge egyedül marad, miután bepánikolt felesége otthagyja, ezért úgy dönt, felkeresi gimnáziumi szerelmét. Az útra elkíséri szomszédnője is, aki akaratán kívül keresztülhúzza Dodge számításait.
Az Ozark Hegységben élő családok olyan íratlan törvények szerint élnek, amit senki nem mer megszegni. Egy tizenéves lány mégis erre kényszerül, mikor kábítószeres apja megszökik a rendőrség elől. A lány elindul, hogy megtalálja a férfit, megvédve ezzel családját...
A távoli Marokkó sivatagának homokján fegyverlövés dördül. Ez a dörrenés indítja el egy amerikai turistapár őrült küzdelmét a túlélésért és köti őket két marokkói fiúhoz, akik akaratlanul bűnözőkké válnak; egy dadushoz, aki két amerikai gyermeket igyekszik illegálisan átcsempészni a mexikói határon és egy siket, problémás japán tinédzser apjához [...]
Kapcsolódó cikkek:
Joel (Jim Carrey) döbbenten fedezi fel, hogy barátnője, Clementine (Kate Winslet) kitöröltette az emlékezetéből eseménydús kapcsolatuk minden emlékét. Kétségbeesésében ő is felveszi a kapcsolatot az eljárás feltalálójával, Dr. Howard Mierzwiakkal (Tom Wilkinson), hogy kitöröltesse a lányt a saját emlékezetéből. De ahogy Joel emlékei fokozatosan eltűnnek, úgy ébred rá újra a Clementine iránti szerelmére [...]
Kapcsolódó cikkek:
Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025
Rendező: Peter Berg
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025
Rendező: Julius Onah
Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024
Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov
Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025
Rendező: Peter Berg
Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025
Rendező: Julius Onah
Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024
Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov