Szekér András

Filmjei a Filmtetten

Vándorszínészek

Színes vígjáték, filmdráma, 102 perc, 2018
Forgatókönyvíró

 A 19. században egy maroknyi vándorszínészről egy ifjú, bujdosó katonát is befogad a társulatba. A fiatal katona azt hiszi, megmenekült, pedig még nem is sejti, hogy lesz itt még akasztás, csábítás, párbaj meg szerelem – és nem csak a színpadon.

Elolvasom a kritikát

Budapest noir

Színes film noir, krimi, 2017
Forgatókönyvíró

Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz a 30-as évek Budapestjén. Csakhogy ez az ügy más, mint a többi, mindenhol falakba ütközik. Gordont hajtja a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál kitartóbban követi a nyomokat. A szálak több irányba vezetnek, és úgy tűnik, senkinek nem áll érdekében az [...]

Kapcsolódó cikkek:

Senki szigete

Színes vígjáték, filmdráma, romantikus, 93 perc, 2014
Forgatókönyvíró

Egy szép szőke menyasszony elszökik az esküvőjéről, a fekete taxis csaj a távoli óceánok rejtélyes szigetére vágyik, a kosaras srác meg ezerrel nőzni akar, mást nemigen. A három hős Budapesten keresztezi egymás útját, a véletlen találkozás azonban mindhármuk életét megváltoztatja.

Kapcsolódó cikkek:

A nagy füzet (Le grand cahier)

Színes filmdráma, háborús, 100 perc, 2013
Forgatókönyvíró

A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története. A gyerekeknek egyedül kell megtanulniuk mindent, ami a túléléshez szükséges. Magányosan, éhezve és fázva vezetik naplójukat a nagy füzetbe. Följegyzik, mit láttak, mit hallottak, mit tettek, mit tanultak.

Kapcsolódó cikkek:

Ópium – Egy elmebeteg nő naplója

Színes filmdráma, 108 perc, 2007
Forgatókönyvíró

1913 Magyarország. Brenner József író-orvos története egy újkori Faust-történet. Brenner orvosként dolgozik a múlt század eleji elmegyógyintézetben. Már hónapok óta írói válságban szenved, egy sort sem képes papírra vetni. És közben a morfium rabjává válik. Egy nap új beteget bíznak rá, a huszonnyolc éves Gizellát. Az elmebeteg nő viszont csak ír és ír, ő saját naplója rabja, nem képes [...]

Kapcsolódó cikkek:

Le a fejjel!

Színes vígjáték, 90 perc, 2005
Forgatókönyvíró

Egy nap a király udvari főpapja és horoszkópkészítője (Garas Dezső) rossz hírrel szolgál a királynak (Bajor Imre): a csillagok állása szerint meg fogják ölni, és csak egy módon kerülheti el a véget: ha álruhában elhagyja a palotát. A király megrémül és megfogadja a mágus tanácsát. Koldusruhát ölt és némi kalandos járkálás után a pohárnok (G [...]

Kapcsolódó cikkek:

Csoda Krakkóban

Színes filmdráma, 95 perc, 2004
Forgatókönyvíró

Pjotr, a Budapestről elszármazott lengyel fiú gyermekkora óta megszállottja a könyveknek, különösen egynek. A zsidó legenda szerint ez a könyv – Az ezüstkorona – képes feltámasztani a holtakat. Éppen ezzel a könyvvel a hóna alatt érkezik meg Eszter, a pesti diáklány, hogy egy krakkói rabbi sírkövét restaurálja. Kezdetét veszi a végtelennek tűnő bonyodalom, melyet úgy tűnik egy ősi zsidó pörgettyűj [...]

Kapcsolódó cikkek:

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage