Garas Dániel

Garas Dániel

Filmjei a Filmtetten

Valan – Az angyalok völgye

Színes bűnügyi, filmdráma, 109 perc, 2019
Operatőr

Péter nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz Brassóban. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát, Julit látja. Julinak huszonkét évvel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyan [...]

Elolvasom a kritikát

Vándorszínészek

Színes vígjáték, filmdráma, 102 perc, 2018
Operatőr

 A 19. században egy maroknyi vándorszínészről egy ifjú, bujdosó katonát is befogad a társulatba. A fiatal katona azt hiszi, megmenekült, pedig még nem is sejti, hogy lesz itt még akasztás, csábítás, párbaj meg szerelem – és nem csak a színpadon.

Elolvasom a kritikát

Swing

Színes vígjáték, filmdráma, zenés, 117 perc, 2014
Operatőr

Három elkeseredett, különböző korú nőt egy esős éjszakán egymás mellé sodor az élet. Egy kiöregedett dizőz felkarolja őket, és létrehozza velük élete utolsó nagy művét, a Swing Angels nevű énekes haknizenekart. A lányok az ötvenes évek női trióinak stílusában egy transzvesztita bártulajdonos és egy hakniszervező menedzser segítségével körbeturnézzák a Balatont.

Elolvasom a kritikát

Isztambul

Színes filmdráma, 94 perc, 2011
Operatőr

Európa-szerte tipikus jelenség, hogy évtizedes házasságok fordulóponthoz érnek a felnőtt gyermekek kirepülése után. Gyakorta elfordul, hogy a férfiak új házasságot kötnek, s a nők egyedül maradnak. Van-e reménye egy elhagyott nőnek ötven éves kora felett új életet kezdeni? A mi történetünkben egy középkorú budapesti nőt harminc év házasság után hagy el a férje. Mind a család [...]

Kapcsolódó cikkek:

Apacsok

Színes filmdráma, történelmi, tévéfilm, 70 perc, 2010
Operatőr

A Kishorváth élete első filmjének rendezésére készül, a forgatókönyvét éppen a Kuratórium vizsgálja. A filmterv nagyapja történetét meséli el, aki a '60-as évek elején az '56 utáni passzív ellenállás egy különös formáját választotta. Társaival indián-törzset alapítanak, mokaszint húznak, és kivonulnak a társadalomból. Ezt a játékot szigorú erkölcs [...]

Kapcsolódó cikkek:

East Side Stories

Színes , 90 perc, 2010
Operatőr

Bollók Csaba: THE SUNNY SIDE Hőseinknek, Gavronak és Ginának, deus ex machina megadatik, hogy három korban is megszülethetnek. A mű a századelő, a „virágzó szocializmus", és az új világ korában meséli el Gavro és Gina szerelmi történetét, amelynek tétje a személyes boldogság lehetősége, vagy lehetetlensége a folyamatosan háborúk tépázta balkáni régióban. Török Ferenc: THE FLIP SIDE [...]

Elolvasom a kritikát

Koccanás

Fekete-fehér vígjáték, filmdráma, televíziós, 67 perc, 2009
Operatőr

Kietlen útkereszteződés valahol Magyarországon, Kelet-Európában, vagy a világon bárhol. Hatalmas, zajos reggeli forgalom, majd egyszerre nagy csattanással és csörömpöléssel minden jármű leáll. Az útkereszteződésben a mai magyar – és nem csak magyar – társadalom jellegzetes figurái verődnek össze, a hajléktalantól a milliomosig, az építési vállalkozótól a menedzserig, a tisztviselőtől a rendőrökig, az idős, nyugdíjas [...]

Kapcsolódó cikkek:

Mázli

Színes vígjáték, 88 perc, 2008
Operatőr

Ógyarmat egy szegény zsákfalu az osztrák magyar határon. Egy napon azonban rájuk mosolyog a szerencse. Felfedezik, hogy a temetőjük alatt húzódik egy olajvezeték. Gyorsan jött ötlettől vezérelve megfúrják és közösen elkezdik árulni a gázolajat, temetésnek álcázva az árusítást. Dől a pénz! Mindenki boldog és elégedett. Egészen addig, amíg mindenki el nem kezdi a saját zsebére [...]

Kapcsolódó cikkek:

Overnight

Színes filmdráma, 93 perc, 2007
Operatőr

Az Overnight története 24 óra alatt játszódik. E forró nyári napon főhősünk, a 33 éves budapesti sztárbróker élete fordulóponthoz érkezik. Reggel váratlanul Budapestre érkezik legfontosabb német ügyfele, hogy a stagnáló kelet-európai piacról kimenekítse eddig itt befektetett részvényeit. Hősünkön kívül a brókercégnél senki sem tudja, hogy a beígért 25 százalékos hozamra momentán nincs fedezet. Az id [...]

Kapcsolódó cikk:

Csodálatos vadállatok

Színes filmdráma, 53 perc, 2005
Operatőr

Teréz egy hideg téli estén érkezik Magyarországra. A zuhogó hó szinte megbénítja a karácsonyra készülődő várost. Az asszony tizenöt évvel ezelőtt hagyta el a gyerekeit egy amerikai magyar, Zsohár Antal kedvéért. A gyerekek azóta felnőttek. Lánya fogorvos asszisztens, egy habókos zeneszerző boldogtalan felesége. Fia, András sem találja a helyét a világban, tizenöt éve hiába vár az anyj [...]

Garas Dániel

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage