Bőhm Dániel

Filmjei a Filmtetten

Engedem, hadd menjen

Színes dokumentumfilm, zenés, 77 perc, 2015
Hang

A Csík zenekar, Kiss Tibor (Quimby) és az ismeretlen erdélyi, erdőszombattelki zenekar történetének különös összefonódása a Most múlik pontosan című dalban. Három újrakezdés története, amelyeket ez a dal foglal keretbe. Ebben az emblematikus dalban csúcsosodik ki a Csík zenekar különleges munkássága. Sikerüket illusztrálja az is, hogy már több mint 10 millióan nézték meg a Quimby-feldolgoz [...]

Seb

Színes dokumentumfilm, 52 perc, 2015
Hang

A film három középkorú nő életébe és gondolataiba vezet be. Mindhármukban a közös az, hogy sebeket hordoznak. Vágták vagy vágják magukat. Pengével, késsel vagy üvegszilánkkal. Sebeiket nem mutatják a külvilágnak, de legtöbbször még közeli hozzátartozóik sem tudnak róla. A Seb című film ezeknek a sebeknek az eredetét kutatja, és ennek révén arra próbál v [...]

Egy napra visszamennék

Színes animációs film, dokumentumfilm, 7 perc, 2014
Hang

Hét bőrönd, hét gyerek, egy közös történet. A hét bőrönd egy animációs dokumentumfilm migráns gyerekek rajzai és történetei alapján. Főszereplői olyan bevándorló gyerekek, akik a világ különböző részeiről érkeztek Magyarországra. Kénytelenek voltak hátrahagyni az otthonukat, és most új barátokat, új otthont, új életet keresnek Budapesten. Képek a filmből

A kivégzés

Színes filmdráma, kisjátékfilm, 15 perc, 2014
Hang

Orsi és Örsi, az örökbefogadott testvérpár újra meg újra eljátssza a Ceauşescu házaspár kivégzését, miközben nevelőszüleik házassága romokban hever. Egyedül nagyapjukkal tudtak emberi viszonyt kialakítani, ő viszont egész nap a szobájában ül, és nem akar velük ceauşescust játszani. Képek a filmből

Kapcsolódó cikkek:

Magyar bajusz

Színes dokumentumfilm, 34 perc, 2012
Hang

Tíz éve német nyeri a magyar bajusz kategóriát a Bajusz Európa Bajnokságon. A magyarok elindulnak, hogy megmutassák, milyen is az igazi magyar bajusz, és megszerezzék a trófeát. Mert nem csak szőr a Magyar Bajusz! A stáb két éven keresztül követte a 17 fős Magyar Bajusz Társaság tagjait, akik közül végül négy kiemelkedő bajszos vált a film főszereplőévé. Lakos N [...]

Brooklyn

Színes bűnügyi, filmdráma, 75 perc, 2009
Hang

A rendőr gyanúja beigazolódik, amikor a menekülő fiatal férfi befut egy főiskolába, ahol fegyvert ránt, és túszul ejti az amúgy üres épület egyetlen jelenlegi látogatóját, egy aprópénzért takarító főiskolás lányt. A gyanúsítottról azonban kiderül, hogy mindössze egy kiskorú megrontásáért bujkáló pitiáner bűnöző. A sértett 16 éves lány ráadásul a [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond