Tóth Barnabás

Ezt írtuk róla

„Ennyire közel még sosem kerültünk az Oscarhoz” – Beszélgetés Tóth Barnabással és Osvárt Andreával az Oscar-esélyes Susotázsról

2019. január 17.

Az idei zsinórban a negyedik év, amikor egy magyar filmnek drukkolhatunk, hogy nyerje meg az Oscart. A Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs csoda mellett egy rövidfilm is versenyben van még. A Susotázs felkerült a kisfilmek szűkített listájára, a legjobb tíz filmet egybegyűjtő ún. shortlistre, és jövő héten az is kiderül, kap-e Oscar-jelölést a film. Esélyekről, az elkeveredett nevezésről, és az Oscarig vezető útról a kisfilm rendezőjével és színésznőjével beszélgettünk.

Filmjei a Filmtetten

Bereményi kalapja

Színes dokumentumfilm, 82 perc, 2022
Szereplő

Bereményi Géza íróként és filmkészítőként is több generáció életérzését összegző művek szerzője. Az Eldorádó gyerekszínészének, Tóth Barnabásnak a társaságában emlékszik vissza művészi pályájára.

Elolvasom a kritikát

Akik maradtak

Színes filmdráma, tévéfilm, 83 perc, 2019
Rendező, Forgatókönyvíró

Egy kamaszlány és egy középkorú férfi egymásra találásának megható hangvételű története a második világháború után. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak?

Elolvasom a kritikát

Susotázs

Színes vígjáték, rövidfilm, 17 perc, 2018
Rendező, Forgatókönyvíró, Producer

A két magyar szinkrontolmács napja úgy indul a prágai nemzetközi hűtőgépgyártó konferencián, mint bármelyik másik munkanap. Próbálják kitalálni, ki is lehet az az egyetlen személy, aki az ő csatornájukat hallgatja, majd igyekeznek felhívni magukra a számításba jöhető csinos nő figyelmét. Az események azonban több, nem várt fordulatot vesznek.

Kapcsolódó cikk:

Van egy határ

Színes rövidfilm, thriller, történelmi, 18 perc, 2017
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó

1949. Egy apa a kisfiával próbál Nyugatra szökni a Vasfüggönyön át. Valós események alapján.

Fiú a vonaton

Színes vígjáték, filmdráma, 80 perc, 2016
Szereplő

Egy amerikai rendező visszatér Budapestre sok évvel ezelőtt forgatott filmje vetítésére, amiben a gyermekvasutak világát mutatta be. A vetítés utáni napon találkozik egy fiatalemberrel, aki azt állítja, hogy ő az egyik, filmben látható kisfiú. Az időközben felnőtt férfinak nem tetszik, ahogy a rendező ábrázolta őt, és mindenáron beszélni akar vele erről. Ebédelni hívja, azonban ami egy egyszerű találkozásnak indul, hamarosan [...]

Elolvasom a kritikát

Az expedíció

Fekete-fehér kisjátékfilm, filmszatíra, 11 perc, 2014
Producer

Fekete-fehér filmszatíra egy parlamenti képviselő kalandjairól, akit némi felkészítés után kitesznek a választói közé. Kép a filmből

Újratervezés

Színes kisjátékfilm, 12 perc, 2013
Rendező, Forgatókönyvíró, Vágó, Producer

Egy idős pár a forgalomban. A nő fecseg, riogat, irányít. Egyszerre közlekedési rendőr, GPS és helyszíni közvetítő. A férfi hol morog, holkifakad. Ez a világuk rendje. De ez élet folyamatos újratervezés…

Rózsaszín sajt

Színes vígjáték, 93 perc, 2009
Rendező, Forgatókönyvíró, Szereplő

A nőgyógyász, nagy dumás, szoknyapecér apuka, Tibor egyedül neveli a 19 éves Danit. Az apa egy kicsit önző, hedonista, hiú és sikerorientált, a fiú pedig szelíd, romantikus alkat, aki nem a szexet, hanem a szerelmet keresi. Tibor megpróbálja képére formálni a fiát, aki emiatt Franciaországba szökik a művész nagybácsihoz.

Kapcsolódó cikkek:

Született lúzer

Színes vígjáték, tévésorozat, 2007
Rendező

Ki ne hallott volna már a Darwin-díjról, melyet több, mint tíz éve alapított meg néhány pihent agyú fiatal. A „díjat” azoknak ítélik oda az interneten, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Charles Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember bizony a majomtól származik. A legkülönbözőbb, de mindenképpen abszurd halált halt szerencsétlenek a díj alapítói szerint azért érdemelt [...]

Elolvasom a kritikát

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur