Juhász Imre

Filmjei a Filmtetten

Az állampolgár

Színes filmdráma, 109 perc, 2016
Operatőr

A megrázó szerelmi és menekülttörténet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi drámáit. Az állampolgár főszereplője az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson, aki politikai okokból menekült Magyarországra, miután háborúban elvesztette az egész családját. Wilson már évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, legfőbb [...]

Kapcsolódó cikkek:

Tiszta szívvel

Színes bűnügyi, filmdráma, 101 perc, 2016
Operatőr

A film alapkérdése az, hogy nagyobb bűn-e elhagyni egy fogyatékkal született gyereket vagy bérgyilkosként mocskos gengsztereket kivégezni. Az akciódús történet középpontjában lévő húsz éves fiú, a haverja és egy volt tűzoltó mindennél jobban retteg, hogy teljesen feleslegesek a társadalom számára. Amikor kiderül, hogy az alvilág számára is azok, akkor aztán igazán bevadulnak. „Én a Londoni Filmfesztiv [...]

Kapcsolódó cikkek:

Csicska

Színes rövidfilm, 20 perc, 2011
Operatőr

Balogh István, egy vidéki tanyán élő földművelő gazda, aki rettegésben tartja a feleségét és a gyerekeit. Mivel éppen hogy csak fent tudja tartani magát és a családját, az istállóban úgynevezett "csicská"-t, vagyis tulajdonképpen rabszolgát tart. Balogh maga is keményen dolgozik és igyekszik mindent megtenni, hogy a vad, vidéki élet szabályai szerint "rendezze" a közvetlen környezetét. A család tagjai és a "csicska [...]

Kapcsolódó cikk:

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards