Erdei álom
Gál László
2015
Erdei álom

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Erdei álom

Színes, magyar, román, 21 perc, 2015
Eredeti cím
Erdei álom
Román cím
Visul din pădure

Történet

A téli történet betekintést nyújt a természetbe, valamint az emberek természethez való viszonyával kapcsolatos gondolatokat is felvet, nyugodt, elgondolkodtató kikapcsolódást kínálva, akár a természetben tartózkodás.

„A téli történet a Felső-Háromszéki-medencében játszódik. Olyan látásmódon keresztül láthatjuk az erdei élővilágot, amihez majd testközeli jelenlét szükséges. Szó esik az embereknek a természethez való viszonyáról és arról, hogyan kéne viselkedni ahhoz, hogy a természet befogadjon. A primitív állatok azon szokásaiból és viselkedéseiből emel ki néhányat, amelyeket a fejlett emberiségnek nem ártana újratanulnia vagy éppen elgondolkodnia azon, hogy az mennyire helyes a mindennapi életben. A felvételekhez semmilyen ember által alkotott létesítmény nem volt használva és esélyük volt az állatoknak mind az elmenekülésre mind pedig a támadásra. A figyelmes nézők láthatnak és hallhatnak, olyan kis részleteket, amelyek nagy félelmeket oszlathatnak el.”

Ezt írtuk a filmről:

Erdély vis-á-vis erdélyi kamera – Juhász Ágota: Hegyi kaszálók; Gál László: Erdei álom; Jakab Ervin: A Nagy-Küküllő útja

Erdőből kaszálóra, aztán folyópartra, mindezt temérdek állattal és növénnyel: három díjnyertes erdélyi ismeretterjesztő/természetfimet mutatunk be.

Kritika, 2016. január 29. – írta
Támogass egy kávé árával!
 
Erdei álom

Erdei álom

Színes dokumentumfilm, ismeretterjesztő, 21 perc, 2015

Rendező:
Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu