Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle

Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle

Eredeti név:
Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle
Szervező
Filmtett Egyesület
Igazgató
Zágoni Bálint
Helyszín
Románia
Időpont
2026. október 7. – 2026. október 11.
Nevezési határidő
2026. augusztus 15.

A Filmtettfeszt a Filmtett folyóirat „születésnapi rendezvényeként”, Kolozsváron született 2001-ben. Indulásakor a  rendezvény célja az volt, hogy szervezői friss magyar filmeket vetítsenek le a kolozsvári közönségnek – olyan alkotásokat válogattak, amelyek nem kerültek moziforgalmazásba Romániában –, ugyanakkor bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot akartak biztosítani az erdélyi filmesek alkotásainak. 

Azóta a fesztivál kilépett a kincses városból, évente 10–15 erdélyi és partiumi helyszínen szervezik meg, a magyarországi filmválogatás mellett pedig megerősödött a program erdélyi vonulata is: némafilmek, amatőr alkotások, kisjáték-, dokumentum- és animációs filmek befutott alkotóktól, diákmunkák, illetve Erdélyben készült egészestés alkotások egyaránt terítékre kerültek.

A fesztivál Filmgalopp nevű versenyében kétévente váltakoznak a fikciós és a dokumentumfilmek. A verseny célja évről évre fiatal, erdélyi, magyar tehetségek felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt, elbírálásuk egy szakmai zsűri által. A Filmgalopp versenye a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle helyszínein, jellemzően október első hetében zajlik.

A fesztiválon évente átadják a Sárga Csikó Díjat és a Fám Erika-díjat is. 

Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat

  • A kegyelem

    Színes filmdráma, 131 perc, 2025

    Rendező: Paolo Sorrentino

  • Disclosure Day

    Színes sci-fi, thriller, 146 perc, 2026

    Rendező: Steven Spielberg

  • Toy Story 5

    Színes animációs film, kalandfilm, vígjáték, 90 perc, 2026

    Rendező: Andrew Stanton

  • Supergirl

    Színes akciófilm, képregényfilm, sci-fi, 108 perc, 2026

    Rendező: Craig Gillespie

  • De capul nostru

    Színes filmdráma, 94 perc, 2026

    Rendező: Tudor Cristian Jurgiu

  • Meghívás

    Színes filmdráma, vígjáték, 108 perc, 2026

    Rendező: Olivia Wilde

  • Vaiana

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, vígjáték, 120 perc, 2026

    Rendező: Thomas Kail