Gyerekkoromban egy gyufásdobozba gyűjtöttem bogarakat. Nagymamám padlásán egy régi dobozban találtam fényképeket, megsárgult újságokat, Tolnai Világlapját és más képes újságokat. A csendes félhomályban ezek voltak első olvasmányaim.
A dobozok elkísérik az ember életét. Apró dobozokákban gyűjtögetni bizsukat, apróbb értékeket, szokott dolog. Titokdobozokban tárolt kincsek, emlékek, feledésbe merült tárgyak tárólóhelye a doboz. Zenedobozból felcsendülő dallamok idéződnek fel, bársonyos bevonatú dobozok ékszereket rejthetnek, jeggyűrűt, fülbevalót. Díszes dobozok rejthetnek tortát, de rejthetnek titkokat is. Mit lehet a küszöbre helyezett dobozban?
Dobozlakásban laktam évekig, panelban. Néztem a varázsdobozt, a televíziót. Dobozos autókban költözködések emlékei idéződnek fel, papírdobozokban könyvek sorakoznak. Dobozgitáron tanultam meg A felkelő nap házát gitározni.
„Egy Szajna-parti lépcsőn egy sráccal beszélgettem
Ki bágyadtan mosolygott
S ajándékképpen egy dobozkát felém nyújtott".
Elszívtam pár doboz cigit életemben és megittam jópár dobozos sört is...
Gyógyszeres dobozok vesznek körül egy idő után, s az élet is dobozban ér véget: koporsóban vagy urnában.
Dobozélményeim közül kettőt szeretnék elétek tárni, azt remélve, segít filmötletek kitalásásában. Az egyik egy film, a másik egy kisregény.
Xantus János: Diorissimo (rövidfilm) – Egy fiatalember egy nagy kartondobozba csomagolva feladja magát postán szerelmének, de a meglepetés rosszul sül el, mert a címzett nőszemély, sehogy sem boldogul az alaposan becsomagolt küldemény felbontásával, úgyhogy mérgében egy hatalmas vágószerszámot döf a csomagba – és a szerelmes fiatalember koponyájába.
Abe Kóbó: A dobozember (regény) – „A regény szinte egyetlen lázálom, amelyben felcserélődnek a személyiségek, állandóan változik a kinn és a benn; filmszerűen merész vágások, erőszakos és erotikus jelenetek váltakoznak filozófiai meditációkkal. Az inkább a képek mint a cselekmény erejével ható ábrázolásmód egyre fokozódó, szinte tűrhetetlen feszültséget teremt – az olvasóra is átragad.”
„Ezek feljegyzések a dobozemberekről.
Egy dobozban kezdem írni őket. Préselt kartonlemezből készített dobozban, amely eltakarja a fejet, és derékig ér.
Ezúttal magam vagyok a dobozember. Tehát egy dobozember egy dobozban ülve megkezdi feljegyzéseit a dobozemberekről.
A dobozt megcsinálni nem nehéz. Egy óra sem kell hozzá. De ahhoz, hogy valaki dobozember legyen, nos, ahhoz nem kis bátorságra van szükség. Abban a pillanatban, amint az ember belemászik a semmilyen tekintetben sem feltűnő, közönséges kartondobozba, és kimegy az utcára, eltűnik az ember is, a doboz is, és egy tökéletesen új lény jelenik meg. A dobozember az utálat mérgezett légkörében él.” (Részlet a regényből)
(Abe Kóbó azonos című regénye alapján készült A homok asszonya Hiroshi Teshigahara rendezésében: 1964-ben a Cannes-i Fesztivál zsűrijének különdíját kapta.)
Durst György
