Az életmű lezárult, de nem volt egyetlen elfecsérelt pillanata sem. Jankovics tisztában volt saját adottságaival, és nem volt hajlandó magát felaprózni. Csak nagy témákkal foglalkozott. Ma lenne 80 éves.
Ételhasonlattal élni egy kritikában talán a legolcsóbb dolog: „egy csipet ez meg az, egy morzsányi ilyen meg olyan, és kész a (helyettesítsd be adott film címét”) – ennek ellenére sem tudom megkerülni a Marvel első ázsiai főhősének szólófilmje kapcsán a párhuzamot, mert a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája bizony csak pont annyira autentikusan ázsiai, mint a nálunk kapható kínai kaják: lehet, hogy a készítők egy része tényleg keleti (származású), de a végeredmény bizony a helyi gyomrokhoz lett igazítva.
Hol volt, hol nem volt, Afrikában, egy lenyűgöző film a történetmesélés erejéről, arról, hogy a mese, a mítosz, a mindenkori történet nem játék, hanem élet-halál kérdése.
Talán kevés embernek kell bemutatni Jankovics Marcellt, akinek munkáin több generáció nőtt fel, miközben ornamentikus stílusával egyszerre volt képes magasművészetet és kulturális népszerűsítést is művelni. A Magyar Művészeti Akadémia kiadványa jórészt a képzőművészeti albumok, kiállítás-összefoglalók modorában próbálja meg összegezni grandiózus képanyaggal ezt az életművet.
A rendszerváltás körül színre lépő, mostoha sorsú rendezőgeneráció (Rózsa János, Szabó Ildikó, Szederkényi Júlia, Salamon András) az útkeresés nemzedéke volt. Többek, merítve a kelet-európai filmek meditatív-elvont világából (Andrej Tarkovszkij, Juraj Jakubisko) és a ’80-as évek „új érzékenységéből” (Bódy Gábor, Jeles András), egyfajta profán mitológia felé nyúltak (Enyedi Ildikó, Monory-Mész András, Tóth Tamás). E csapás egyik legjelentősebb képviselője a hirtelen elhunyt Kamondi Zoltán, aki Halj már meg! című mozijának végső munkálatai közben távozott. E film ismerete nélkül is érdemes a velős repertoár vizsgálata.
„Vajdahunyadnál megnézzük Drakula várát, hátha él még” – mondja egy nő a Drakula Expresszen. Előtte persze Böjte Csabát is meglátogatja. Élni tudni kell.
Valahol a csapások felénél járhatunk, mikor Ramszesz – megelégelve a pap silány próbálkozásait, hogy természetes eseményekként magyarázza a történteket – felakasztatja a fickót. Vajon Ridley Scottnak volt fogalma arról, hogy üt rá vissza ez a jelenet? A rivalizáló férfiak melodrámájává silányított Exodus ugyanis éppen a lényegét veszíti el, ha kizsigerelik belőle a csodát.
A Noé az utóbbi idők egyik legfurább, legvegyesebb filmje, ami egyszerre minden: gigantikus és ékegyszerű 3D akció-fantasy és mély kamarathriller erős karakterdrámával.