Címke: filmarchívum

„Fontosnak tartjuk, hogy a filmtörténetünk újra az általános műveltség részévé váljon” – Interjú Ráduly Györggyel, az NFI – Filmarchívum igazgatójával

2021. szeptember 23. – írta

A szeptember 21. és 25. között futó Budapesti Klasszikus Film Maraton mellett az elveszett magyar filmkincseket felkutató Hungarika Projektről, a régi és új magyar filmeket streamelő Filmioról, a magyar film 120 évét áttekintő Nagylátószög kiállításról, valamint kínai Jancsó-retrospektívről, egy Washingtonból előkerült kolozsvári némafilmről, és a hangosfilmet angolul köszöntő Horthy Miklósról is beszélgettünk a Filmarchívum igazgatójával.

A 120 éves magyar filmet ünnepli idén a filmarchívum

2021. január 18. – írta

2021. április 30-án lesz a 120. évfordulója annak, hogy bemutatták a legelső magyar filmet, A tánczot. A Nemzeti Filmtézet ünnepi programmal és ismeretterjesztő filmsorozattal készül az évfordulóra, nemzetközi kutatási programot indít, és iskolások számára ingyenesen elérhetővé tesz filmeket.

Udo Kiert és Michael Nymant is vendégül látja a Budapesti Klasszikus Film Maraton

2019. július 15. – írta

Budapest több mozija mellett idén Egerben és Győrben is vetítésekkel jelentkezik a Budapesti Klasszikus Film Maraton. A harmadik alkalommal meghirdetett programsorozat szeptember 4. és 11. között mintegy 100 filmklasszikust vetít le és több filmcsillagot is vendégül lát: az Ember a felvevőgéppel például Michael Nyman zenei kíséretével lesz látható.

Két klasszikus magyar animációt vetítenek Annecy-ban

2019. május 24. – írta

A június 10. és 15. között megszervezett Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az Annecy Classics programban vetítik Ternovszky Béla Macskafogó, valamint Jankovics Marcell János vitéz című filmjeinek felújított változatát, írja Facebook-oldalán a Magyar Nemzeti Filmarchívum.

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Szavazó

Melyik zenész életéből néznél biopicet?

Friss film és sorozat

  • Fekete telefon

    Színes horror, thriller, 103 perc, 2021

    Rendező: Scott Derrickson

  • Thor: Szerelem és mennydörgés

    Színes akciófilm, fantasy, képregényfilm, 125 perc, 2024

    Rendező: Taika Waititi

  • A gyilkos járat

    Színes akciófilm, 124 perc, 2022

    Rendező: David Leitch

  • Fenevad

    Színes akciófilm, kalandfilm, thriller, 93 perc, 2022

    Rendező: Baltasar Kormákur