Michel Franco kifogástalan stiliszta, s hangulatteremtő készsége is jócskán átlagon felüli, csakhogy az Új világrend azt sugallja, hogy a rendező még többre vágyik. Mindenható vizionáriussá kíván előlépni, ám kísérlete szükségszerűen csődöt mond.
Az Európa a jövőben sokat markol és keveset fog. Philip Koch sci-fi opusza nagy csalódás, mégis úttörőnek számít az európai sorozatgyártásban, ráadásul kiindulópontja egy sajátosan európai aktuálpolitikai problémát helyez középpontba.
Az emlékezet és a kortárs technika viszonya egy igen hálás, releváns és filmnyelvi lehetőségekben is gazdag téma (pl. Memento), azonban a Black Box inkább lesz egy elfogadható, de nem túl ötletes vagy emlékezetes Black Mirror-feldolgozás, mintsem egy önálló, erős koncepcióval rendelkező film.
Megjósolhatja-e egy film a jövőt? Lehet-e a fikcióból valóság? Ray Bradbury honnan sejthette 1953-ban, hogy fél évszázad múlva számos családnak lesz házimozija? Új, kimondottan középiskolásoknak szóló rovatunkban ezekre is választ kaphatunk.
A Ragadozó városok jól összerakott, látványos mashupja olyan filmeknek, amelyeket ismerünk anélkül is, hogy láttunk volna őket. S bár dramaturgiai gyengeségei ellenére szórakoztató – akárcsak egy jó Disney-rajzfilm –, a filmtörténetbe, de még az idei karácsony megnézős filmjei közé sem fogja beírni önmagát ennyivel.
A Fűrész-filmek kreátora néhány feleslegesnek mondható természetfeletti kitérő után az Újraindítással végre visszatért ahhoz a műfajhoz, amelynek valóban nagy mestere: az óriási csattanóra kihegyezett, feszes sztorival operáló thrillerhez.
Talán erőset mondok, de a kutyafáját! Hogy lehet az, hogy elég egy young adult-könyvszéria darálóján átgyúrni egy történetet, majd vászonra adaptálni úgy, hogy szinte egy az egyben ugyanazt a filmet kapjuk vissza, csak éppen bántóan egyszerű közhelymasszává silányítva egy réges-régi történetet – és ez ne minősüljön plágiumnak?