Címke: válság

Új alapokon – A United Artists története II.

2010. július 30. – írta

A húszas évek stabilitásával járó első United Artists-virágkor nem tartott sokáig, hiszen a 30-as évekbe átlépve újabb felhők gyülekeztek a láthatáron. Egyfelől beütött a gazdasági világválság, mely a teljes filmipart visszavetette; ami azonban ennél is nagyobb érvágásnak bizonyult a vállalat számára, az a hangosfilm térhódítása volt.

Nyakon szorít, de nem fojt meg – Tarik Saleh: Metropia

2010. július 22. – írta

Tarik Saleh egész estés animációja nemrég jól teljesített egyes fesztiválokon (Tribeca, Sitges, Velence, sőt, Titanic), hiszen egyike azon kevés 60 percnél hosszabb munkáknak, amelyek emberi kézzel, a lehető legkevesebb számítógépes beavatkozással készültek. A neves animációk világában mégis képtelen felülmúlni az agyondicsért Miyazaki-, Linklater-, Folman-munkákat – erre keressük a miérteket és a hogyanokat.

A név kötelez – Walter Carvalho: Budapest

2010. május 10. – írta

Nyilván eklektikus arculata miatt válhatott Budapest a nemzetközi filmipar egyik legfoglalkoztatottabb dublőr-városává, mely hol Berlinnek, hol Párizsnak, hol Rómának adja ki magát a vásznon. Most azonban vége az alakoskodásnak, fővárosunk végre kilép a takarásból – nagy kár, hogy ezt épp egy harmatgyönge melodrámában teszi.

Megihlető ihlethiány – Federico Fellini: 8 és ½, 1963

2010. május 7. – írta

A nagy alkotók, a nagy rendezők életében is vannak mélypontok. A kiégés üressége az alkotással együttjáró folyamat sajátja, de ennek nem kell feltétlenül az üres kétségbeesés időszakának lennie: a töltekezés, a megújhodás parlag-állapota is lehet. Különleges stáció ez, amely maga is inspirálhat.

Egy életem, egy halálom? – Rebecca Miller: The Private Lives of Pippa Lee / Pippa Lee négy élete

2009. október 20. – írta

A haláltól való félelem napjainkban mindenkit menekülésre késztet. A közfelfogás szerint a divat, a média és a sebészet elsődlegesen a felelős azért, hogy valódi lehetőségünk van megfeledkezni az idő minket is érintő hatalmáról. Rebecca Miller immár második filmjében fordul az időskor felé: mintha ő éppen arra lenne kíváncsi, hogy milyen abba az életkorba lépni, amelyben az emberek már úgy gondolják, életük lényegi részén túl vannak.

Chicagói kakofónia – Michael Mann: Public Enemies / Közellenségek

2009. július 23. – írta

Michael Mann igen ellentmondásos rendezővé nőtte ki magát az utóbbi 5 évben. Legtöbbször a történetet elkenő digitális kamera mániáját rosszallják az ítészek, és magam is úgy vélem, hogy a Collateral – A halál zálogában még a tartalom és a forma egyensúlyát tükröző technikája a Miami Vice-ban már kezdett elsikkadni. Akkor azt saccoltam, hogy a mélypont csak idő kérdése.

Bankráció – Tom Tykwer: The International / A bűn árfolyama

2009. május 7. – írta

Ha a gazdasági válság egyre súlyosabban érint, és nincs pénzed, akkor kezdd el utálni azokat, akiknek van. Kézenfekvő, és mindig újra alkalmazható reakció, bár Tom Tykwer hazájában ezt már egyszer elsütötték úgy 70 évvel ezelőtt. Igaz, ezúttal nem egy népcsoport a gyűlölet célpontja, hanem egy réteg: a gonosz bankárok.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat