Címke: tiff

Étvágygerjesztők és maradékok – Láttuk még a TIFF-en II.

2010. június 1. – írta , ,

Olasz romantika, teheráni alvilág, dagadt férfiak és nők, a lengyel kommunizmus korát felelevenítő fekete vígjáték, és egy zseniális francia rendező torzóban maradt filmje – ínyencségek, diétás és laktató filmmenü Luca Guadagnino, Nader T. Homayoun, Serge Bromberg, Ruxandra Medrea, Daniel Sanchez Arevalo és Borys Lankosz alkotásaiból.

A nem szabványos fesztiválmegnyitó – Rajtolt a TIFF 9. kiadása

2010. május 29. – írta

Tegnaptól 10 napra ismét TIFF-színeket öltött Kolozsvár. A város egyik legrangosabb kulturális eseményévé nőtt Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál megnyitója a bevett szokástól eltérően most a szabad ég alatt, az újraöltöztetett Főtéren zajlott – és ez nem az egyetlen, bevett szokástól való eltérés volt a nyitóünnepségen.

Emlékezésgyakorlatok a "Szöul-kitchenben" – Bong Joon-ho: Anya / Madeo

2010. május 29. – írta

A Távol-Kelet, s azon belül Dél-Korea kortárs filmművészete mindig is szívesen látott vendég volt a TIFF-en – ezt azzal is tanúsíthatom, hogy a mai koreai filmtermés több jelentős művét volt szerencsém megtekinteni itt az évek során. Az elmúlt esztendőkben mintha csökkent volna a fesztiválprogram összeállítóinak lelkesedése az ázsiai mozi iránt; az idei kiadás azonban kielégíti az ezzel kapcsolatos esetleges elvárásokat.

Lehet jelentkezni az idei TIFF-re

2010. január 14. – írta

Elkezdődött a filmek benevezése a 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra, mely 2010. május 28. és június 6. között kerül megrendezésre Kolozsváron.

TIFF-vetítések Nagyszebenben és Bukarestben

2008. június 13. – írta

Nagyszebenben és Bukarestben is válogatást vetítenek a TIFF filmjeiből. A fővárosban június 15.-ig 25 nagyjátékfilmet vetítenek, a Szakszervezetek Művelődési Háza kis- és stúdiótermében.

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond