A szép, a rossz és a csúf – Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű

2018. január 25. – írta Papp Attila Zsolt

Ha létezik easternes elemeket is felvillantó noir/expresszionista kamaradráma, akkor A hentes, a kurva és a félszemű erre a példa. Szász János leporolta a két világháború közötti időszak egyik leghírhedtebb magyarországi bűnügyét, és egy izgalmas, bár inkább stiláris-formanyelvi szempontból érdekes alkotást készített belőle.

Az erdélyi krimi is lehet olyan izgalmas, mint a skandináv – Beszélgetés Bagota Bélával

2017. december 26. – írta Soós Tamás

Bányászthriller forog februártól az erdélyi hegyekben, aminek a hátterében ott kísért a rendszerváltás, a gyerekkereskedelem, és mindaz a feszültség, ami felhalmozódott az elmúlt húsz évben a magyarok és románok lakta kisvárosokban. De miért megy egy budapesti rendező Erdélyig a thrillerével? Miért vállalja a fagyoskodást mínusz húsz fokban? És milyen embernek ismerte meg Ridley Scottot? Mi döbbentette meg Angelina Jolie forgatásán? Bagota Béla mindezek mellett arról is mesélt, mikor érezte úgy, hogy kilökődött az űrbe, és mit köszönhet a Filmtettnek.

A börtön bűnössé tesz – Ric Roman Waugh: Shot Caller / A góré

2017. december 15. – írta Pernecker Dávid

Ric Roman Waugh legújabb börtöndrámájában megismétlődik a gondolat, melyet korábban egyszer már szépen kifejtett: a túlnépesített börtönök évszázadok óta kontraproduktív módon működnek. Állatot csinálnak a legkevésbé bűnösökből is.

Transzfilmánia 12. – Suburbicon; Mother! / Anyám!; Andrej Rubljov

2017. november 4. – írta Jakab-Benke Nándor

Most már nem lehet halogatni a nyár végét, úgyhogy itt az ideje az új Transzfilmánia-évadnak is. A kezdés nem lett túl erős, úgyhogy a kávé, amit az eheti filmek mellé főzünk, legyen minél inkább az.

Budapest felett az ég – Gárdos Éva: Budapest Noir

2017. október 26. – írta Papp Attila Zsolt

Kondor Vilmos sikerregénye – pontosabban „fekete szériájának” első sikerregénye – valósággal kiáltott a megfilmesítés után. A rejtőzködő író olyasmit tett le a magyar irodalom asztalára, ami egyrészt szinte teljesen hiányzott addig, másrészt írói megformáltságában is kellőképpen erős ahhoz, hogy „beszakítsa az asztalt”. A Gárdos Éva rendezte filmváltozatról ez nem kifejezetten mondható el, de hibái ellenére is korrekt módon felépített, izgalmas, élvezhető munka lett belőle.

A sheriff apja tüzet hoz a fiának – Ethan és Joel Coen: No Country for Old Men / Nem vénnek való vidék, 2007

2017. október 14. – írta Pernecker Dávid

Cormac McCarthy legmegfilmesíthetőbb regényéből a Coen testvérek 10 éve készítettek maradandó, megkerülhetetlen, mesteri és Oscar-díjakkal is elismert filmet, melyet ugyanakkor nem mindenki értett meg annyira, amennyire kellett volna.

Kamera által homályosan – Roger Deutsch: The Boy on the Train / Fiú a vonaton

2017. augusztus 23. – írta Tóth Menyhért

Csaknem két éve készült egy nagyszerű HBO-s dokumentumfilm a budapesti Gyermekvasútról Reményvasút címmel, mely korántsem a kommunizmus idejében még Úttörővasút néven futó intézmény történetét, hanem az ott dolgozó gyerekek egyikének nehéz életkörülményeit mutatta be, a vasutasmunkát pedig egyfajta, valóságtól elzárt menedékként ábrázolta. A Fiú a vonaton című dokumentarista elemekkel dolgozó játékfilm egyrészt ennek a menedéknek az elvesztéséről szól, másrészt kíméletlenül boncolgatja a kérdést: köteles-e egy dokumentumfilmes százszázalékos mértékben valósághűen vászonra vinni a választott témát?

A szuperforgalmazó szupermalaca – Joon-ho Bong: Okja

2017. július 5. – írta Buzogány Klára

Az Okja először a körülötte támadt felfordulással hívta fel magára a világ figyelmét. A Cannes-i Fesztivál ugyanis idén először adott helyet versenyében egy online tartalomszolgáltató (két) produkciójának: az Okja (és a Noah Blumbach rendezte The Meyerowitz Stories) a Netflix saját gyártású filmje.

Az utolsó angol gentleman – Roger Moore portréja

2017. május 31. – írta Beretvás Gábor

Senki nem tett annyit annak érdekében, hogy legyen valami elképzelésünk arról, milyen is egy igazi angol gentleman, mint a nemrég elhalálozott Sir Roger Moore. Nem csak  Magyarország, illetve az anno kerítéssel elzárt szocialista tömb lakóit világosította fel erről, hanem megjelenésével, viselkedésével és az ehhez szorosan tartozó angolos humorával még honfitársainak is például szolgált. 89 éves volt, és vele együtt a brit birodalom utolsó szimbolikus letéteményesét kísérhetjük utolsó útjára. (A Moore-t példaképének tekintő Michael Caine ugyanis eredetileg egy cockney – az Alfie-ban pont ezzel futott be 1966-ban.)

Az önazonosság fiktív voltáról – Portré David Lynchről

2017. május 23. – írta Virginás Andrea

A kortárs amerikai film egyik olyan alkotójáról lesz szó a továbbiakban, aki elegánsan beleőszült látomásaiba, amelyek viszont mit sem veszítettek intenzitásukból és erejükből az alkotói pálya bő ötven éve alatt. A látomás szó, minden ezoterikus és anyagfeletti asszociációjával egyetemben, akárhányadik racionális újranézés kapcsán felmerül David Lynch alkotásai esetén: sem a történetek, sem a karakterek, sőt a használt művészi konvenciórendszerek sem bizonyulnak elégségesnek ahhoz, hogy megkössék és keretbe kényszerítsék a látottakat.