Címke: szfe

Nem csitul a harc az egyetemi autonómiáért – Az SzFE októberi 23-i tüntetésén jártunk

2020. október 25. – írta

A fáklyás futás óta eltelt csaknem három hét nem szűkölködött sem szervezett eseményekben, sem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet övező „spontán” történésekben. Bár a történet vége még mindig nem látszik körvonalazódni, talán a teljes patthelyzet feloldásának első jelei mintha megmutatkoznának. '56 eseményei után 54 évvel pedig ismét diákok vonulnak utcára a hatalom elleni tiltakozásként. Összefoglaló és helyszíni beszámoló.

Új szempontok, új városok – A hét SzFE-eseményeiről és a fáklyás futásról

2020. október 5. – írta

Továbbra is tart a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak egyetemfoglalása, sőt, az elmúlt héten még egy helyszínnel bővült a blokád: most már az egyetem Szentkirályi utcai épületénél is őrködnek a fiatalok. Közben szimpátia-eseményekből, de támadásokból sincs hiány – alább az elmúlt egy hét történéseit, illetve a már szinte szokásosnak mondható vasárnapi demonstrációt foglaljuk össze.

Kitart a blokád – Összefoglaló az elmúlt három hét SzFE-történéseiről

2020. szeptember 28. – írta

Egyelőre semmilyen szinten nem oldódott meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának kérdése. A szeptember 5-én lezajlott, több tízezreket megmozgató élőláncos tiltakozás óta számos különböző méretű akció történt nemcsak az utcákon, mindenki számára látható módon, de a színfalak mögött is, amelyekről viszont elsősorban csak a közösségi médiában közzétett nyilatkozatokon keresztül értesülhetünk.

Sztrájkba lépnek az SzFE dolgozói

2020. szeptember 10. – írta

A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói tegnap benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormánynak – közölték ma délután az érintettek.

A Sapientián végzettek is kiállnak az SzFE mellett

2020. szeptember 9. – írta

Az alma matertől függetlenül, spontán, alulról jövő kezdeményezésként szolidaritási nyilatkozatott adtak ki a Sapientia EMTE Filmművészet, fotóművészet, média szakának volt hallgatói az SzFE körüli történések kapcsán. Az aláírásgyűjtést a volt hallgatók kezdeményezték, intézményi és politikai háttér nélkül.

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu