Címke: scherer

Belvárosi időkapu – A játszma forgatásán jártunk

2020. október 23. – írta

Verőfényes napsütésben érkezem a nagysikerű A vizsga c. 2011-es kémfilm folytatásának, A játszmának a forgatására a belvárosi Tátra utcába, ahol mindössze egy kordon és pár autó választja a 2020-as évet az 1963-astól. A kordont átlépve már szinte furcsán érzem magam modern öltözékemben, hiszen minden második ember a két lezárt utca közötti, rövid szakaszon annyira korhű ruhákban van, hogy már az tűnik normálisnak. Így forog egy korabeli film a mai Budapesten.

Nincs cukizás! – Jurik Kristóf, Pálfi Szabolcs, M. Tóth Géza: Egy kupac kufli

2017. augusztus 20. – írta

Az Elhagyatott Réten lakik hét kufli, ezek a se nem kifli, nem is kukac, nem is bab, de nem is kavics krumpliszerű lények, akikre nem használhatom a cuki jelzőt (mert Titusz megmondta Pofánkának, hogy a Réten ez szigorúan tilos). Viszont el kell mondanom, hogy rég láttam olyan 5-9 éveseknek szóló magyar animációs sorozatot és filmet, ahol ennyire szerethetőek lennének a karakterek, az egész sorozatot áthatja az önironikus humor, és szembemegy a történetek végén levonható nagy tanulságokkal.

Királykodás – Jancsó Miklós: Oda az igazság

2010. február 1. – írta

Amikor hosszú csend után Jancsó Miki bácsi jelentkezett a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című mozijával, már-már azt hihettük, hogy a bőséges életmű karcolatos és durva hattyúdalát láttuk. Mégsem így történt, a Kapa-Pepe-kalandból széria lett. Az akkor „elmaradt” summázat most megvalósult: Jancsó fogta fontosabb filmjeinek főbb szimbólumait és belesűrítette őket egy majd’ másfél órás áltörténelmi tablóba.

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?